Kele Brigittával és Pataki Adorjánnal beszélgettünk a Bizánc apropóján



Kele Brigitta a New York-i Metropolitan Operával írt alá szerzõdést a 2016/2017-es évadra, ahol Puccini Bohéméletében Musetta szerepét énekli majd. A világjáró szoprán rendkívül széles repertoárral bír, amelyre a korok és stílusok sokszínûsége pályakezdése óta jellemzõ. Kolozsváron Selmeczi György Bizáncában láthatja újra a közönség, április 19-én, vasárnap 11 órától. 


- 2012 óta van szerzõdése a düsseldorfi Rajna-menti Német Operával (Deutsche Oper am Rhein), ugyanakkor fellépett már többek között a Párizsi Nemzeti Operaházban, Avignonban, Strasbourgban, Kínában és Izraelben is. Milyen érzésekkel áll újra a kolozsvári közönség elé?

Óriási várakozással és szeretettel! Bevallom, nagyon hiányzik az Opera, a társulat. Jól esik, ha büszkék rám az itthoniak és örülnek, amikor hazatérek. Itthon megnyugszom lelkileg, mert mintha hazatérnék, hiszen a Kolozsvári Magyar Opera tulajdonképpen a bölcsõm, mûvészi értelemben itt születtem, nevelõdtem, itt lett gazdag a lelkem és ebbõl táplálkozom a nagyvilágban is. Az isteni gondviselésnek köszönhetõen jó alapokról indultam, s ez azért fontos, mert elég kemény odaát a mûvészi élet, semmire sincs már idõ, szalagon futnak a próbák, elõadások. A zene is egy iparág lett, egy nagy biznisz.

- Általában hogyan próbál?
Ha arra kíváncsi, hogy egyénileg hogyan készülök egy szerepre, akkor elmondom, hogy nincs semmilyen különleges vagy sajátos módszerem, csak olyan mint, amit minden énekes végigkövet. Olyanok vagyunk akár a sportolók: fontos a fegyelmezett életmód, a pihenés, a fizikai erõnlét, a kitartó és rendszeres hanggyakorlat. Általában és fõleg a szereptanulás idején nélkülözhetetlen a korrepetitor, aki segít tisztán látni, zeneileg értelmezni, megformálni a karaktert. Szinte minden próba vagy elõadás elõtt fontos újra átvenni a szerepet, kijavítani a hibákat vagy egyszerûen csak felidézni az alakítás fontosabb mozzanatait. Van olyan feladat persze, amit az ember, már egyedül, tapasztalatból is megold, de nagyon sokszor, fõként amikor hangi nehézségekbe ütközik, akkor elengedhetetlen az énektanár. Az a tapasztalatom, hogy egy szerep a próbák alatt fejlõdik a legtöbbet és a leggyorsabban. Nekem ebben a rendezõk és a karmesterek segítettek a leginkább.

- Mióta dolgozik együtt Selmeczi Györggyel?
Ez a jubileumi tizedik évadom Kolozsváron, és már a kezdetektõl együtt dolgoztam Selmeczi mesterrel. Kiváló mûvész, aki komplex tudást közvetít mindnyájunknak zenei, színpadi, mûvészi gondolkodást illetõen. Nagyon hálás vagyok, hogy megbízott bennem és foglalkozott velem, sõt, több ízben is felkért a saját szerzeményeinek az eléneklésére. Sok-sok köszönet mindezért!

- Milyen kihívást jelentett Iréné, a császárné szerepének a megformálása?
Elsõsorban hangilag tett próbára. Helyenként roppant magas hangokat kell kiénekelni, máshol pedig meglehetõsen mélyeket. Bosszankodtam is az elején, hogy miért írt ilyen nehezet, hogy az ária miért olyan légiesen lírai, míg más rész súlyosan drámai, de amikor valóban megismertem a császárné összetett személyiségèt akkor be kellett látnom, hogy valóban ez a hangzás fejezi ki a leginkább az õ karakterét, a látszólag magabiztos, könyörtelen uralkodónõ lelki bizonytalanságából származó csapongó, tudathasadásos viselkedését, akinek tettei viszont abból a nõi irracionalitásból származnak, ami a mai napig megfejtehetetlen a férfilogika által irányított világnak, egy olyan érzésvilág, amiben a nõ élni akarja az abszolút vágyait, megfoghatatlan dimenziókat bejárni, magas szférákba szállni, a fénybe, föl a napba jutni. 

- Mikor láthatjuk újra Kolozsváron?

Arra törekszem, hogy egyeztetni tudjunk a további együttmûködést illetõen. A következõ hónapokra is tervezünk elõadásokat, melyekben lehetõségem nyílik újra fellépni itthon. Alig várom már!
Megkérdeztük a Konstantin császárt alakító Pataki Adorjánt is, aki a következõképpen számolt be munkája során szerzett benyomásairól: ,,A próbafolyamat legizgalmasabb részét emelném ki. Konstantin császár szerepében a belépõáriával volt a legtöbb dolgom. Rengeteget gyakoroltam, és végül – annak ellenére, hogy ez a legnehezebb számomra a darabból – a kedvencemmé vált. Érdekes volt újra dolgozni az elõadáson, Brigittával átformálódott egy-két részlet, hogy minden egybesimulhasson. Úgy gondolom, hasznomra vált ez a frissülés, hiszen akkor fejlõdik egy szerep, ha énekelve van, így a pár hónapos kihagyás után jó volt újra átvenni és a hangokat egymás mellé illeszteni. Ezáltal válhat sikeresebbé egy elõadás."
























Lejegyezte: Tóthfalusi Hajnal és Gödri Csilla
A Bizánc leckeelõadás lesz vasárnap, amelyre minden bérlet érvényes és a diákok igazolvánnyal is bejöhetnek!







Facebook

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKE