Béres Lászlót a musicalekhez fûzõdõ kapcsolatáról, rendezõi koncepciójáról kérdeztük:

Mennyire mozog otthonosan a musical mûfajban? Milyen élmény volt megrendezni a Valahol Európában-t, amely igazi kultmusicalként van számon tartva?
Úgy érzem, izgalmas mûhöz nyúlhattam, hiszen a musical nagyon kötött mûfaj, viszont a Valahol Európában egy remekül megírt színpadi darab, úgy is szoktam emlegetni, mint magyar Broadway-musicalt. A két bandavezér, Hosszú és Éva között kialakuló szerelem a klasszikus musicalekre jellemzõ dramaturgiai fogásokat idézi, a mû értékét azonban emeli az a tény, hogy mégsem marad meg a happy end-es befejezésnél, hiszen a vég tragikus – a fõszereplõ kisfiúnak, Kuksinak meg kell halnia – ráadásul erõteljes társadalmi kritikát is tartalmaz. Az elõadást igyekeztünk a kortárs színház eszközeivel megszólaltatni, mai játékstílusban színre vinni. A szöveg változatlan maradt, de a látványos, helyzetbõl építkezõ mozgás, valamint a nagyon sok beépített kellék sajátos jellemzõje ennek a produkciónak. A kiváló alkotók, színészek és a 33 lelkes gyerekszereplõ fantasztikus hozzáállása nélkül nem jöhetett volna létre. A gyerekekkel való munka a próbafolyamat alatt - véleményem szerint - kifejezetten üdítõ hatással volt mindannyiunkra.

A történet a II. világháború ideje alatt játszódik, mitõl lesz ma is aktuális?
Annak ellenére, hogy a történet a második világháború idején játszódik, ma is aktuális. Különösebb erõfeszítés nélkül vonható párhuzam az akkori statáriális állapotok és a mai pénz- és érdekhajszoló társadalom között. A haszonvágy és az érvényesülés kitaposása ösztönlények szintjére silányít le bennünket. Ma ugyanúgy farkastörvények uralkodnak, csak más okok miatt. A tragédia kapcsán felmerül a felnõttek felelõssége, de ugyanakkor a gyerekeké is, akik bandából szép lassan csapattá avanzsálnak, a farkastörvényektõl eljutnak az összetartozásig: adott pillanatban felelõsséget vállalnak önmagukért, a cselekedeteikért és társaikért. Egyfajta felnõtté válás ez. A zeneszerzõ és karmester, Simon Péter
alakja pedig a huszonegyedik századi értelmiségi felelõsségvállalás kérdését is felveti: megtehetjük-e, hogy strucc módjára a homokba dugjuk a fejünket, figyelmen kívül hagyva a körülöttünk zajló eseményeket? Felnõttként és értelmiségiként igenis felelõsek vagyunk a mellettünk élõ gyerekekért. A filmhez képest az elõadás kevésbé szól a háború borzalmairól, inkább az ember helyzetét veszi górcsõ alá, a gyerek, a felnõtt és az értelmiségi szemszögébõl.


Mit gondol, mi a musical fõ üzenete?
Nem lehet csak úgy kivonulni a világból, elbújni az elefántcsonttornyunkba, egy Isten háta mögötti helyen és úgy tenni, mintha nem lenne közünk a körülöttünk zajló társadalmi eseményekhez. A zord valóság elõbb-utóbb utánunk jön és kiosztja a maga pofonjait. A szembesülés kijózanító és elkerülhetetlen… felelõsséggel tartozunk a jelennek, sõt a jövõnek is. Gyerekeink holnap azt az életet élik, amelynek az alapjait ma teremtjük meg és úgy ahogyan tõlünk látják. Nyelvük, kultúrájuk, értékrendjük alapjait a velünk való találkozásokból építik.

Lejegyezte: Kardos Kinga