Szabó Máté rendezõ, a Miskolci Nemztei Színház mûvészeti vezetõje és igazgatóhelyettese az ifjúkori Wagner-opera színrevitelének körülményeirõl nyilatkozik a vele készített interjúban.
- Hogyan jelenik meg az Ön rendezõi koncepciójában a fiatal Wagner, mint forradalmár és mûvész?
- Hallani, ahogyan egy fiatal zeneszerzõ szembesül zeneszerzõi képességének határtalanságával. Fel-felröppen az egyediség, aztán hirtelen visszahúzza önmagát, de nem tézis és antitézis szinten, inkább a tézis halványodik. Érdemes azonban észrevenni, hogy ez a halványság már ekkor milyen fényes és magától értetõdõen kidolgozott.
- Mennyiben tekinthetõ az ifjúkori wagneri operák hõse lázadónak és újítónak?
- Hitvallása szerint ,,mindenki üdvözül a mûvészetben, és éppen ezért mindenkinek joga van ahhoz, hogy éhen is haljon érte.” Ezt a naivitást, humort és tiszteletre méltó idealizmust képviselik a hõsök is, nyilván a cselekedeteiken túl a zenei szövet képes okozni forradalmi meglepetéseket, és sokszor ez a legváratlanabb pillanatokban fordul elõ. Az érzelmek helyi értékét tekintve nincs hiányérzet, élvezetet okoz hallgatni, mintha egy fiatal alkalmazott zeneszerzõ munkáját hallgatnánk, ámde egy-egy pillanatban felkapjuk a fejünket. És ez sosem akkor van, amikor gondolnánk. Lázadókat látunk, de nem minden esetben vállalja fel a zeneszerzõ, hogy õ maga lázadó.
- Milyen rendezési problémákat vet fel ennek az operai világképnek a színrevitele?
- A mûben hat helyszín van megjelölve, ezek a helyszínek, közegek jelentésükben merõben különbözõek, antinómia-szerûek. A vigalmi negyed után következik a kolostor, majd a törvényszéki terem. Izgalmas és inspiráló volt mindezen helyszínek közös nevezõit megtalálni, érdekes filozófiai állítást teremtve azzal, hogy a vigalmi negyed, a kolostor és a törvényszék azonosságait kell megtalálni.
- Milyen jellegzetesen személyes célkitûzéseket követett a rendezés folyamán?
- Ha az egészet tekintve nem is tudatos dramaturgiával van dolgunk, mely sokszor alárendelõdik például a szólamigénynek, a kotta minden egyes hangja társítható egy szereplõ valamely mozzanatával. Ez persze alapigény, mivel azonban komédiáról van szó, az a célom, hogy a játszó énekesek éljenek a zenekari árokból kapott lehetõségekkel, képesek legyenek különválasztani, mely szólamok világítják meg éppen az õ karakterüket. Gondolatilag pedig érdemes minél nagyobb szélsõséggel felmutatni a hipokrízis antitézisét, ami nem egy gyógyszergyári termék, csak hülyén hangzik, szóval csúfot kell ûzni abból, ahogyan elhazudjuk emberi lényegünket, leradírozva ezáltal magunkat az igazság térképérõl.
- Hogyan kerül kapcsolatba Wagner operavilága a Shakespeare-i világképpel?
- Shaekespeare a középkorból az újkorba haladva vesztette el optimizmusát. Az eredeti történethez éppen ott kapcsolódik lazábban, ami alkalmat teremthet az igazi, mély, velõtrázó drámai humorra. Érdekes gesztus ez, önmegtartóztatás és mégis feltör benne az adott helyzet valós mélységének megfelelõ zenei szerkezet. Aztán, ahogy jeleztem, visszaáll a rend, és azon belül, konszolidált modorban ábrázolja a rendetlenséget. Tulajdonképpen kedvesen komikus a világnézeti coming outtal köszködõ mûvészen belül lakozó hatalmas szaktudású zeneszerzõ és a zseni küzdelme. A zseninek drukkolunk. Ahogyan a darabban is.
- Mi a produkció mûvészi és eszmei végkicsengése, mit üzen korunk nézõjének?Ez a kor is tele van tiltással, szabályokkal, törvényekkel, meg kell értenünk, és be kell tartanunk õket, mindazt persze, amivel nem ártunk másoknak, de azonosulni még azokkal sem szabad teljesen, amikkel egyetértünk. Akkor ugyanis a bennünk rejlõ végtelenül szabad lény ellen vétünk, és nem járunk jól. Szóval a törvényekkel szemben érdemes gyanúperrel élni.
Lejegyezte: Tóthfalusi Hajnal
