Miért a Szentivánéji álmot választotta a táncelõadás alapjának?
Úgy érzem, hogy egy operaház repertoárjában szerepelnie kell olyan balettelõadásoknak, melyek közel állnak úgy a közönséghez, mint a társulat tagjaihoz is. Témáját, cselekményét, szereposztását illetõen egy olyan komplex elõadásról van szó, amely nagyon sok lehetõséget ad a fiatal táncosoknak megmutatkozni egyéni és kartáncokban is nemcsak tánctechnikailag, hanem színészileg is. 

Döntésemnek másik oka, hogy úgy éreztem, kicsit váltanom kell. Közismerten a kortárs tánc szerelmese vagyok, viszont ez a Shakespeare-i mû lehetõvé teszi az alkotói sokszínûség és sokoldalúság kibontakozását. A történet (amelyet minden mûvészeti ág el tud mesélni) és annak üzenete, a tánc neoklasszikus és kortárs nyelvén is átadható, tehát több tánckorszakot átfogó koreográfiát vihetek színre. 

Számos elõadást rendezett és koreografált már. Az elõbb említettek mellett mi az, amit alkotóként mégis újszerûen él meg?
Életemben elõször dolgozom együtt dramaturggal. Alexandra Felseghitõl rengeteg segítséget kaptam a mû értelmezéséhez, õ figyel arra, hogy ne bonyolítsak túl helyzeteket vagy, hogy ne térjek el a történettõl. Egy közismert Shakespeare-i mûrõl van szó, van egy eseménysor, amit követni kell, de nagyon fontos a jelenetek sorrendje, súlyozása, ez pedig segítség nélkül nehezebb. A feladatot persze tovább bonyolítja, hogy nonverbális színházról beszélünk, ahol csak a tánc nyelvén mesélünk el egy történetet, mely igazából színdarab. Cîmpean Rareș koreográfus-asszisztens is sokat segített, akire tánctechnikai szempontból támaszkodhattam. 

Az elõadásban több szereplõ van, aki nem tagja a balettkarnak. Milyen volt a sokszínû csapattal együtt dolgozni?
Én érdekes színfoltnak látom az elõadásban, hogy két színész is van a szereplõk között, akik eltérõ látásmódot, másfajta tudást hoztak a csapatba. A Magyar Opera balettkara és szólistái mellett fontos megemlíteni, hogy a kolozsvári Octavian Stroia Balettintézet 8 növendéke is részt vesz az elõadásban, és van 6 kislány Katrinecz Erika táncstúdiójából is. Bár korban és szakképzettségben különböznek a szereplõk, mindenki egyformán megdolgozik azért, hogy egy színvonalas és izgalmas elõadás kerüljön a színpadra. Persze, nem könnyû feladatra vállalkoztak, de gördülékenyen megy minden.

Hogyan irányítja az alkotási folyamatot a mû?
Nagyon érdekesnek tûnt a darab – és ebbõl is indult ki az egész koreográfiai-rendezõi koncepció is –, mert két dimenzió ütközik egymással, a reális világ és az álomvilág, az ösztönvilág, a tudatosan eltitkolt érzések terével. A kettõ pedig egymásnak a görbe tükre, amit pontosan fog tükrözni a koreográfia is. A reális tér a neoklasszikus tánc nyelvét használja, és az álomvilág a kortárs tánc nyelvén beszél, amelyeket részben szürreális képek megjelenése színez. A két eltérõ stílus találkozása teszi különlegessé, széppé és élethûvé a mûvet.

Nem érzi a szöveg hiányát? Ön szerint el tudja ugyanazt mondani a tánc, mint az írás?
Nehéz lenne arról beszélni, melyik erõsebb a másiknál, mivel a tánc más eszközökkel kommunikál. Amikor balettrõl beszélünk, igazából két összekapcsolódott mûvészeti ágról van szó: a táncról és a zenérõl. A test, ritmus, zene nagyon erõs kifejezõerõk, bár nem ugyanúgy és nem olyan egyszerûen beszélnek, mint egy prózai szöveg. A Szentivánéji álomban is mindezek a tényezõk együtt hatnak, a ritmus és a vele járó mozgás egymásba fonódik, s mivel az érzelmekre, az ösztönre hat, akár azt is mondhatom, hogy erõsebb lehet a prózánál. Ennek megítélését a nézõre bízom.

Az interjút készítette Gödri Csilla. (Átvehetõ, publikálható és szabadon használható)