„Itt az emberek nemcsak tagjai az operának,… olyanok, akár egy család”
Interjú Bátori Éva operaénekesnõvel

A Kolozsvári Magyar Opera társulata az Armel Operafesztiválra készül a Figaro házassága címû elõadásával. A sikeres felkészülés érdekében Bátori Éva, ismert magyarországi operaénekes tartott Mozart-mesterkurzust május 26–31. között. A több napos együttkészülésrõl, Kolozsvárról és a társulatról beszélgettünk a mûvésznõvel.

 - Tartott-e már Magyarország határán kívül mesterkurzust?

 - Magyarországon több alkalommal tartottam elõadásokat, a következõ például a debreceni Nyári Akadémián lesz. Ezen kívül sokat utazom, mert Bécsben is tanítok. Magyarország határán kívül a következõ állomás, ahová meghívtak, Kassa lesz, ahová szintén nagy örömmel megyek majd.

 - Ha ilyen gyakran utazik, kíváncsi lennék a véleményére: itthon vagy külföld?

- Ez egy nehéz döntés. Mindenkinek ajánlom, hogy minél több idõre menjen ki külföldre tanulni, de nemcsak iskolákba, hanem együttesekhez, színházakba, mert egy bizonyos kultúrát, illetve más nézõpontot, látókört így alakíthat ki, tanulhat meg. Úgy érzem, nem szükséges mondanom, hogy jöjjenek haza, mert úgyis mindenki hazajön. A magyarok többnyire, ha nem máskor, de idõskorban hazatérnek, mert nem akarnak máshol megöregedni.

- Mennyire érzi otthon magát Kolozsváron?

- Az az igazság, hogy nem vagyok itt egyedül, szerre találkozom ismerõsökkel, barátokkal, így igazán jól érzem magam. A kollégáim is folyamatosan gondoskodnak a kényelmemrõl, kicsit olyan, mintha örökbefogadtak volna egy hétre. Meg hát persze az opera társulatának egy részét is jól ismertem már, ugyanis amikor Magyarországon énekelnek, el szoktam menni az elõadásra. Nagyon kedvelem az itteni énekeseket. Selmeczi is régi barátom, természetesen az õ darabjai is közelebb hozták a szívemhez Kolozsvárt: amiket õ ír és rendez, mindig meghallgatom. 

 - Milyen volt a kolozsvári társulat tagjaival együtt dolgozni?

 - Nagyon jó énekesek, olyan jó az alapanyag, hogy megható hallgatni õket! Ugyanakkor nagyon kell rájuk vigyázni, hiszen fiatalok. Jó hangi adottságuk van és a híres kolozsvári oktatásnak köszönhetõen csak stilisztikailag és technikailag finomítottunk. Nem is mondhatom azt, hogy én tanítottam ezeket nekik, mert már elsajátították az éneklési módokat, csak még együtt gyurmáztuk, formáltuk õket, hogy egységes Mozarttá varázsoljuk a darabot.

Kiemelném, hogy itt az emberek nem csupán tagjai az operának. Amikor vége van az elõadásnak, együtt mennek fel a büfébe, a karmesterek, énekesek együtt ülnek le beszélgetni, és így van egy közössége az operának, ami Európában már szinte teljesen kihalt. Amíg ezt tudják, õrizzék, mert ez óriási érték, alig találkozom ilyennel. A kurzus alatt is láttam, hogy senki nem féltékeny a másikra, hanem össze vannak forrva, egymást segítik, motiválják. Kicsit furcsán hangozhat, de olyanok, akár egy család. Itt az énekesek segítik, ismerik és szeretik egymást. Össze vannak szokva, zsigerileg összeérve, és így válik igazán jóvá a produkció. Ez a Figaro ettõl jó. A közönséget nem lehet becsapni, mert mindent megéreznek, ezért teljesen más a reakciójuk, amikor egy összetartó társulat ad elõ egy összeforrt darabot. Ebben látom a Kolozsvári Magyar Opera Figarójának az erejét.

                                                                                                            Lejegyezte: Gödri Csilla