Az operettirodalom egyik közismert gyöngyszemét színpadra állítani minden rendezõ számára komoly kihívást jelent, fõleg annak tudatában, hogy a Mágnás Miskát hosszú évtizedeken keresztül nagy sikerrel játszották Kolozsváron. Az, hogy éppen az õsbemutató századik évfordulóját ünnepeljük, véletlen, de kifejezetten szerencsés egybeesés. Témáját tekintve egyfajta sajátos Szentivánéji álom-történet: egyetlen nap alatt játszódik, karneváli hangulatban, felfokozott érzésekkel, olykor groteszk, szinte abszurdba hajló pillanatokkal. A Mágnás Miska az emberi dõreségrõl szól – olyan figurákról, akik társadalmi pozíciójukból fakadóan, gõgös önteltségüknek köszönhetõen hülye helyzetekbe kerülnek, amelyeket halálosan komolyan vesznek, és ezáltal nevetségessé válnak.
Szirmai alkotását mûfaji szempontból a klasszikus operett és a zenés vígjátékok közé lehet besorolni. A klasszikus operettnél jóval erõteljesebb helyzetekkel dolgozik, a nyelvi és karakterbeli komikum mellett a helyzetkomikum is megjelenik, ami nagyon igényes színészi játékot feltételez, ez pedig az énekkel és tánccal együtt komoly szakmai felkészültséget kíván az elõadótól. Az õsbemutató óta eltelt évszázad alatt a Mágnás Miska sokat változott a Bakonyi-Szirmai-Gábor trió eredetijéhez képest, fõleg az 1949-es filmváltozatnak köszönhetõen, amely nagy mértékben hozzájárult az operett máig tartó népszerûségéhez. Keleti Márton filmjének forgatókönyve a kor szellemiségét tükrözi: a szegény, elnyomott inas, lovász, mosogatólány bosszút áll a félhülye nemeseken, mindehhez hozzájön az értelmiségivé avanzsáló parasztfiú. A film szellemes és nagyon jól megírt dramaturgiája évtizedeken keresztül fennmaradt, és meghatározta a további színpadraviteleket – ez volt látható a kolozsvári színpadon is.
Az eredeti, 1916-os változat általánosabb, és általánosságában örök-érvényûbb. A szövegkönyv nem csak a korabeli arisztokratákat gúnyolja ki, hanem a társadalmat irányító réteg, a mindenkori vezetõ elit a tréfák célpontja. Ebben a változatban Baracs nem vasútépítõ mérnök, hanem intézõ a kastélyban, így hiányzik a teljes vasútvonal-építéssel kapcsolatos szál, ennek köszönhetõen viszont erõteljesebb képet kapunk az arisztokrácia iránti gyûlölet okairól. Nem találjuk meg benne Pixit és Mixit sem, a közismert replikák Korlát gróf és fia, Gida szájából hangzanak el – szerepelnek viszont benne Marica és Jella grófnõk, akik a kolozsvári elõadásba is visszakerültek.
Mindkét változatban találhatóak nagyon jól használható és kevésbé izgalmas elemek, az elõbbiekbõl Tasnády–Sáhi Péter dramaturg közremûködésével új szövegkönyv született, kimondottan a kolozsvári elõadásra. Ebbe a régi-új szereplõk mellé régi-új dalok is bekerültek: az eredeti szövegkönyvben ugyanis derbire készül a társaság, az ehhez kötõdõ dalok pedig a filmváltozatból kimaradtak. Most viszont Kulcsár Szabolcs karmesterrel leporoltuk õket, melléjük pedig két új dal is bekerült, amelyek létezõ Szirmai-dallamokon alapulnak. Mindkettõt a Nagymama énekli, az a szereplõ, aki egészségesen viszonyul a társadalomhoz: átlát a többieken, megveti a buta gõgöt, de ugyanakkor megértéssel kezeli a kisebb emberi hibákat. A szövegben történt változtatásokhoz alkalmazkodik a látvány és a mozgás is. Jakab Melinda koreográfussal reményeink szerint dinamikus, mai elõadást sikerül létrehoznunk.
Tartózkodtunk a direkt aktualizálástól, sõt, korban is visszahelyeztük a történetet a huszadik század elejére – ám éppen ennek köszönhetõen válik kortalanná, örökérvényûvé az elõadás. A jól ismert dalok, a mára már klasszikussá vált replikák, helyzetek megmaradtak, mindez azzal a céllal, hogy a szórakoztatás mellett gondolatébresztésre is lehetõséget teremtõ elõadás szülessen. Az operett szórakoztató mûfaj, de létrejötte mögött már megírása pillanatában is gondolatiság, üzenet rejtõzik. Úgy tûnhet, hogy ,,halott mûfaj”, hiszen az utóbbi évtizedekben nem íródtak új operettek. Az elõadás alkotóinak feltett szándéka bebizonyítani, hogy ez téves felfogás, hiszen minden kornak megvan az eszköztára ahhoz, hogy érvényesen színpadra vigyen száz vagy akár több száz éves mûveket is. Ezt keressük a Mágnás Miskában: túl a szöveg színrevitelén, elsõsorban a paródia, a gag és a stilizáció eszközeivel bizonyítjuk be, hogy ma is lehet érvényes operett-elõadást színpadra állítani.
Béres László
rendezõ
Szirmai alkotását mûfaji szempontból a klasszikus operett és a zenés vígjátékok közé lehet besorolni. A klasszikus operettnél jóval erõteljesebb helyzetekkel dolgozik, a nyelvi és karakterbeli komikum mellett a helyzetkomikum is megjelenik, ami nagyon igényes színészi játékot feltételez, ez pedig az énekkel és tánccal együtt komoly szakmai felkészültséget kíván az elõadótól. Az õsbemutató óta eltelt évszázad alatt a Mágnás Miska sokat változott a Bakonyi-Szirmai-Gábor trió eredetijéhez képest, fõleg az 1949-es filmváltozatnak köszönhetõen, amely nagy mértékben hozzájárult az operett máig tartó népszerûségéhez. Keleti Márton filmjének forgatókönyve a kor szellemiségét tükrözi: a szegény, elnyomott inas, lovász, mosogatólány bosszút áll a félhülye nemeseken, mindehhez hozzájön az értelmiségivé avanzsáló parasztfiú. A film szellemes és nagyon jól megírt dramaturgiája évtizedeken keresztül fennmaradt, és meghatározta a további színpadraviteleket – ez volt látható a kolozsvári színpadon is.
Az eredeti, 1916-os változat általánosabb, és általánosságában örök-érvényûbb. A szövegkönyv nem csak a korabeli arisztokratákat gúnyolja ki, hanem a társadalmat irányító réteg, a mindenkori vezetõ elit a tréfák célpontja. Ebben a változatban Baracs nem vasútépítõ mérnök, hanem intézõ a kastélyban, így hiányzik a teljes vasútvonal-építéssel kapcsolatos szál, ennek köszönhetõen viszont erõteljesebb képet kapunk az arisztokrácia iránti gyûlölet okairól. Nem találjuk meg benne Pixit és Mixit sem, a közismert replikák Korlát gróf és fia, Gida szájából hangzanak el – szerepelnek viszont benne Marica és Jella grófnõk, akik a kolozsvári elõadásba is visszakerültek.
Mindkét változatban találhatóak nagyon jól használható és kevésbé izgalmas elemek, az elõbbiekbõl Tasnády–Sáhi Péter dramaturg közremûködésével új szövegkönyv született, kimondottan a kolozsvári elõadásra. Ebbe a régi-új szereplõk mellé régi-új dalok is bekerültek: az eredeti szövegkönyvben ugyanis derbire készül a társaság, az ehhez kötõdõ dalok pedig a filmváltozatból kimaradtak. Most viszont Kulcsár Szabolcs karmesterrel leporoltuk õket, melléjük pedig két új dal is bekerült, amelyek létezõ Szirmai-dallamokon alapulnak. Mindkettõt a Nagymama énekli, az a szereplõ, aki egészségesen viszonyul a társadalomhoz: átlát a többieken, megveti a buta gõgöt, de ugyanakkor megértéssel kezeli a kisebb emberi hibákat. A szövegben történt változtatásokhoz alkalmazkodik a látvány és a mozgás is. Jakab Melinda koreográfussal reményeink szerint dinamikus, mai elõadást sikerül létrehoznunk.
Tartózkodtunk a direkt aktualizálástól, sõt, korban is visszahelyeztük a történetet a huszadik század elejére – ám éppen ennek köszönhetõen válik kortalanná, örökérvényûvé az elõadás. A jól ismert dalok, a mára már klasszikussá vált replikák, helyzetek megmaradtak, mindez azzal a céllal, hogy a szórakoztatás mellett gondolatébresztésre is lehetõséget teremtõ elõadás szülessen. Az operett szórakoztató mûfaj, de létrejötte mögött már megírása pillanatában is gondolatiság, üzenet rejtõzik. Úgy tûnhet, hogy ,,halott mûfaj”, hiszen az utóbbi évtizedekben nem íródtak új operettek. Az elõadás alkotóinak feltett szándéka bebizonyítani, hogy ez téves felfogás, hiszen minden kornak megvan az eszköztára ahhoz, hogy érvényesen színpadra vigyen száz vagy akár több száz éves mûveket is. Ezt keressük a Mágnás Miskában: túl a szöveg színrevitelén, elsõsorban a paródia, a gag és a stilizáció eszközeivel bizonyítjuk be, hogy ma is lehet érvényes operett-elõadást színpadra állítani.
Béres László
rendezõ
