1847 és 1852 között Giuseppe Verdi hosszú idõt töltött Párizsban, ahol nagy valószínûséggel látta Alexandre Dumas frissen bemutatott darabját, A kaméliás hölgyet (La dame aux camélias). A darabból írt operával, a Traviatával Verdi kilépett A trubadúrhoz hasonló tiszta történelmi drámák világából, és olyasmihez közelített, amit társadalmi realizmusnak is nevezhetnénk – bár a ,,társadalom” ebben az esetben a felsõ tízezret jelenti. Az operát a velencei La Fenice Színház rendelte, de a családi viszályról és a végzetes kór terhelte szerelemrõl szóló történet óhatatlanul kihívta a konzervatív cenzorok ellenséges indulatát. Hála azonban a leghíresebb velencei színház kitûnõ kapcsolatainak, a hatóságok végül beérték egyetlen lényegi változtatással: a történetet a jelenbõl 1700-ba kellett áthelyezni.
 
Manapság a Traviata Verdi leggyakrabban elõadott és legtöbbször lemezre vett operája. Varázsát – mint minden érett Verdi-mûét – részben a fontos dallamok zenei minõsége adja: Violetta szoprán-, Alfredo tenor-, Germont baritonszólama a hírnév biztos garanciája lehet. Mivel a lehetõ legnagyobb érzelmi hatást hatásvadászat nélkül kívánja elérni, a Traviata az az opera, amely a legalkalmasabb arra, hogy a beavatatlanokat Verdi-rajongókká tegye. Erre gondolhatott a Maestro is, amikor néhány év múltán – arra a kérdésre, hogy melyik operáját szereti legjobban – azt válaszolta: ,,Szakmabeliként a Rigolettót, mûkedvelõként a Traviatát.”

http://klarakolonits.com/hu/eletrajz/