Hollywood egyik legjelentõsebb filmmûvésze, Kertész Mihály A tolonc címû filmjét tekintheti meg a kolozsvári filmszeretõ közönség június 2-án kedden, 20.30 órától a Kolozsvári Magyar Operában. A rendkívüli eseményre a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) keretében kerül sor.
A Kolozsvári Magyar Opera zenekara élõ zenével járul hozzá a mûvészeti élmény emeléséhez. Az esemény zenei vezetõje és karmestere Kulcsár Szabolcs.
A Casablancát is jegyzõ Kertész Mihály kalandos körülmények között felbukkant munkája, A tolonc, igazi filmtörténeti kuriózum.
Az Oscar-díjas filmrendezõ Kolozsvárott rendezte ezt a némafilmet 1914-ben. A tolonc az 1920-as évekbõl származó, Amerikában forgalmazott kópián került elõ 2006-ban, a New York-i Magyar Ház pincéjében. Ekkor azonban még senki sem tudta, hogy mi lapul a dobozban. Csak két évvel késõbb, 2008-ban derült fény arra, hogy milyen filmtörténeti kincs dohosodott a pincében, amikor a Magyar Nemzeti Filmarchívumhoz szállították és ott Balogh Gyöngyi kutatónak sikerült beazonosítani a filmet.
A tolonc forgatókönyvét Janovics Jenõ, a Kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója írta, a film rendezésére pedig a fiatal Kertész Mihályt szerzõdtette. A forgatás június elejétõl július közepéig tartott Kolozsvárott, Torockón, a Tordai-hasadékban és az Aranyos partján.. Különleges film, nem csupán a rendezõ miatt, hanem Jászai Mari miatt is, hiszen a korszak színészóriásának ez az egyetlen fennmaradt filmje. A fõszerepeket olyan színészegyéniségek alakítják, mint Berky Lili, Várkonyi Mihály és Szentgyörgyi István.
A restaurált filmhez tavaly Pacsay Attila zeneszerzõ írt filmzenét, amelyet most az Opera zenekara ad elõ.