Milyen egy ma is érvényes zenei nyelv? Milyen egy ma is érvényes operai
nyelv? Folytathatók-e Mozart, Verdi, Puccini hagyományai, vagy
mindenáron valami újat és új módon kell elmondanunk? Létezik-e még
tonalitás, van-e értelme a „C-dúrnak”, szabad-e „szép” zenét írni, vagy
csak a csúnya az igaz, az alig-alig megfejthetõ a komoly mûvészet? Ilyen
és ehhez hasonló kérdések sokasága merül fel, amikor az ember a 21.
században operaírásra vállalkozik.
Az Árgyélus királyfi ezekre a kérdésekre határozott válaszokat ad: érvényes minden, amit az elmúlt 400 évben, Monteverdi Orfeója, az elsõ opera keletkezése óta írtak! A zenei gondolkodásunk, a szépre, a harmóniára való igényünk ma is erõs, sõt talán erõsebb, mint valaha.
A komponáláskor egy tündérvilág lebegett a szemem elõtt, így ehhez illõ zenei kifejezéseket kerestem. És, ha úgy éreztem, hogy egy-egy karaktert Mozart Varázsfuvolája idéz meg a legjobban, vagy ha egy másikat a blues és a népdal, akkor nem restelltem a kitaposott úton járni. Az Árgyélus királyfimeseopera, elsõsorban gyerekeknek. Így tehát rövid számokból építkezõ dallamos, de helyenként nagyon is drámai zenét kívántam írni, mely különbözõ karaktereket, zenei stílusokat vonultat fel. Szerzõtársaimmal együtt vigyáztunk rá, hogy a „gyerekdarab” ne legyen az olcsó bóvli szinonimája. Az Árgyélus királyfitehát nem zenés darab, nem musical, hanem valódi, klasszikus hangszereken megszólaló meseopera. Várady Szabolcs szellemes versei pedig biztosítják, hogy azok is élvezni fogják a mesét, akik esetleg tartanak a „komolyzenétõl”.
Tóth Péter
Ennek a meseoperának a megszületése kapcsán három dologról mindenképpen beszélnem kell. Az elsõ és legfontosabb: a munkatársaim. Azok a barátok, akikkel kivétel nélkül több éve együtt dolgozunk, és akikkel sok közös munka után született meg az elhatározás: belecsapunk ebbe a nagy vállalkozásba. Hiszen az opera mint mûfaj – a színház koronája, királynõje – mindig nagy vállalkozás, jelentõs szakmai kihívás. Elõször néhány szót Tóth Péterrõl, a zeneszerzõrõl. Még a nyolcvanas évek közepén, Budapesten, a Radnóti Színházban beszélgettünk elõször színházról, zenérõl, és rögtön kialakult a kölcsönös szimpátia, elindult a közös gondolkodás. Elsõ fellépésünkön alternatív rockot játszottunk, két gitáron. Azután egymást követték a színházi munkák: írtunk a cappellamusicalt Dylan Thomas-ból, színházi kórusokat Az ember tragédiájából, Zerkovitz dalokból vonós négyest, csak hogy az érdekesebb vállalkozásokat említsem. Ezek után gondoltuk úgy, jó lenne egy egész estét betöltõ önálló mûvet írni. És miután mindkettõnk számára fontos a követhetõ történet, és a közönség széles rétegeinek megszólítása, úgy döntöttünk, meseoperát
írunk, mely egyszerre klasszikus, játékos, de ugyanakkor van benne szív és humor. A dramaturg, szerzõtárs Bognár Róbert volt, aki atyai jó barátom, régi „harcostársam”. Vele is kipróbáltunk majdnem minden mûfajt. Írtunk együtt utcai performance-t, dokumentumjátékot az 1968-as párizsi eseményekrõl, Jókaiból musicalt. És végül a kiváló költõ, Várady Szabolcs, aki szintén régóta megtisztel azzal, hogy tagja a csapatnak, és akivel együtt eddig öt új magyar zenés darab õsbemutatóját értük meg. Az õ biztos ízlése, tökéletes formaérzéke számomra mindig megnyugtató garancia.
A második fontos dolog, a zenés színházhoz való viszonyom. Bár prózai színészként szereztem diplomát, pályámon mindvégig nagy szerepet kapott a zenés mûfaj. Az életemet táncosként kezdtem Novák Ferenc, „Tata” nagyhírû néptáncegyüttesében. Ez az idõszak, a hetvenes évek, volt a magyar táncszínház kialakulásának legendás korszaka. Életre szóló élményt, sok tapasztalatot és hasznosítható tudást szereztem ekkor. Aztán, a Színmûvészeti Fõiskolán, Simon Zsuzsa, legendás pedagógus tanítványaként, sok zenés darabbal találkoztam a Hair-tõl az Oliver!-ig. Késõbb, már rendezõként, szintén belekóstoltam a zenés színház minden ágába. Csináltam zenés vígjátékot, musicalt, nagyoperettet. De mindvégig bennem volt az igény, hogy saját történeteket mesélhessek el, így kezdtünk el alkotótársaimmal új darabokat írni. Amióta színházzal foglalkozom, (ennek pedig már harminckilenc éve) meggyõzõ-désem, hogy a zene, a tánc, a mozgás olyan nagymértékben segíti a nézõt a történet befogadásában, hogy az semmi mással nem pótolható. Ez az érzelmi plusz töltet értelmezi, új kontextusba helyezi a mesét. És mivel a zenei ízlésem is folyamatosan változott, egyre jobban közeledett valami klasszikusnak nevezhetõ értékhez, évek óta éreztem, hogy elõbb-utóbb elkerülhetetlen, hogy kipróbáljam az operát mint mûfajt. Ennek a kísérletnek az elsõ lépése az Árgyélus.
A harmadik elem, a témaválasztás. Olyan történetet kerestünk, amiben kellõ arányban keverednek a színházi alapelemek: a dráma, a líra, a komikum, amely eljuthat minden korosztályhoz. Szerintem megtaláltuk. Az Árgyélus királyfi a magyar népmesekincs egyik alapdarabja. Motívumai megtalálhatók az emberiség õsi történetei között. Látunk hasonló elemeket kínai, arab, török mesékben is. Nem véletlen az sem, hogy Vörösmarty Csongor és Tündéje is erre az alapsztorira épül. Ráadásul a fõszerepek is õsi színházi sémákat vesznek alapul: bonviván, primadonna, szubrett, buffo. És bevallottan loptunk a Varázsfuvolából is, hiszen a jó király, Szavárius és a gonosz királyné, Mortadella nyíltan idézi Sarastro és az Éj Királynõje alakját. A jó és a rossz örök küzdelme, a férfivá érés problematikája, az igaz szerelemért folytatott keserves harc pedig az emberiség legrégebbi õsi, közös élményeit idézik. Ha ennek a sok gondolatnak, szándéknak csak egy része eljut Önökhöz, már nem dolgoztunk hiába.
Szép estét, jó szórakozást kívánunk!
Schlanger András
Az Árgyélus királyfi kiváló alkalmat nyújt arra, hogy az óvodások és a kisiskolások elõször találkozzanak az opera világával. Tóth Péter zeneszerzõ, Schlanger András és Bognár Róbert librettisták, valamint a versek szerzõje, Várady Szabolcs, az azonos címû népmesébõl ihletõdtek, az elõadás azonban több, mint a történet egyszerû újramesélése. Letisztult a népmese néhol homályos, elvarratlan szálakat is tartalmazó szerkezete, az elõadás a fiatal célközönség érdeklõdését, igényeit figyelembe véve aktualizálja a történetet.
A népmese passzív, megmentésre váró Tündérszép Ilonája például a feldolgozásban aktív szereplõvé válik, utalásként a nõk társadalomban betöltött szerepének megváltozására. Napjainkban a kislányokra is önálló döntések várnak felnõttkoruktól, szabadon alakítják sorsukat, és szerelmükkel együtt birkóznak meg a
mindennapok megpróbáltatásaival.
A történet tanulsága azonban nem utasítja maga mögé a cselekményt, az izgalmat, a humort, a varázslatot. Ahogy a szerzõk is fogalmaznak: az Árgyélus királyfi „hanyagolja a didaxist, ám annál inkább él a humor eszközével.”
Fülöp Noémi
Az Árgyélus királyfi ezekre a kérdésekre határozott válaszokat ad: érvényes minden, amit az elmúlt 400 évben, Monteverdi Orfeója, az elsõ opera keletkezése óta írtak! A zenei gondolkodásunk, a szépre, a harmóniára való igényünk ma is erõs, sõt talán erõsebb, mint valaha.
A komponáláskor egy tündérvilág lebegett a szemem elõtt, így ehhez illõ zenei kifejezéseket kerestem. És, ha úgy éreztem, hogy egy-egy karaktert Mozart Varázsfuvolája idéz meg a legjobban, vagy ha egy másikat a blues és a népdal, akkor nem restelltem a kitaposott úton járni. Az Árgyélus királyfimeseopera, elsõsorban gyerekeknek. Így tehát rövid számokból építkezõ dallamos, de helyenként nagyon is drámai zenét kívántam írni, mely különbözõ karaktereket, zenei stílusokat vonultat fel. Szerzõtársaimmal együtt vigyáztunk rá, hogy a „gyerekdarab” ne legyen az olcsó bóvli szinonimája. Az Árgyélus királyfitehát nem zenés darab, nem musical, hanem valódi, klasszikus hangszereken megszólaló meseopera. Várady Szabolcs szellemes versei pedig biztosítják, hogy azok is élvezni fogják a mesét, akik esetleg tartanak a „komolyzenétõl”.
Tóth Péter
Ennek a meseoperának a megszületése kapcsán három dologról mindenképpen beszélnem kell. Az elsõ és legfontosabb: a munkatársaim. Azok a barátok, akikkel kivétel nélkül több éve együtt dolgozunk, és akikkel sok közös munka után született meg az elhatározás: belecsapunk ebbe a nagy vállalkozásba. Hiszen az opera mint mûfaj – a színház koronája, királynõje – mindig nagy vállalkozás, jelentõs szakmai kihívás. Elõször néhány szót Tóth Péterrõl, a zeneszerzõrõl. Még a nyolcvanas évek közepén, Budapesten, a Radnóti Színházban beszélgettünk elõször színházról, zenérõl, és rögtön kialakult a kölcsönös szimpátia, elindult a közös gondolkodás. Elsõ fellépésünkön alternatív rockot játszottunk, két gitáron. Azután egymást követték a színházi munkák: írtunk a cappellamusicalt Dylan Thomas-ból, színházi kórusokat Az ember tragédiájából, Zerkovitz dalokból vonós négyest, csak hogy az érdekesebb vállalkozásokat említsem. Ezek után gondoltuk úgy, jó lenne egy egész estét betöltõ önálló mûvet írni. És miután mindkettõnk számára fontos a követhetõ történet, és a közönség széles rétegeinek megszólítása, úgy döntöttünk, meseoperát
írunk, mely egyszerre klasszikus, játékos, de ugyanakkor van benne szív és humor. A dramaturg, szerzõtárs Bognár Róbert volt, aki atyai jó barátom, régi „harcostársam”. Vele is kipróbáltunk majdnem minden mûfajt. Írtunk együtt utcai performance-t, dokumentumjátékot az 1968-as párizsi eseményekrõl, Jókaiból musicalt. És végül a kiváló költõ, Várady Szabolcs, aki szintén régóta megtisztel azzal, hogy tagja a csapatnak, és akivel együtt eddig öt új magyar zenés darab õsbemutatóját értük meg. Az õ biztos ízlése, tökéletes formaérzéke számomra mindig megnyugtató garancia.
A második fontos dolog, a zenés színházhoz való viszonyom. Bár prózai színészként szereztem diplomát, pályámon mindvégig nagy szerepet kapott a zenés mûfaj. Az életemet táncosként kezdtem Novák Ferenc, „Tata” nagyhírû néptáncegyüttesében. Ez az idõszak, a hetvenes évek, volt a magyar táncszínház kialakulásának legendás korszaka. Életre szóló élményt, sok tapasztalatot és hasznosítható tudást szereztem ekkor. Aztán, a Színmûvészeti Fõiskolán, Simon Zsuzsa, legendás pedagógus tanítványaként, sok zenés darabbal találkoztam a Hair-tõl az Oliver!-ig. Késõbb, már rendezõként, szintén belekóstoltam a zenés színház minden ágába. Csináltam zenés vígjátékot, musicalt, nagyoperettet. De mindvégig bennem volt az igény, hogy saját történeteket mesélhessek el, így kezdtünk el alkotótársaimmal új darabokat írni. Amióta színházzal foglalkozom, (ennek pedig már harminckilenc éve) meggyõzõ-désem, hogy a zene, a tánc, a mozgás olyan nagymértékben segíti a nézõt a történet befogadásában, hogy az semmi mással nem pótolható. Ez az érzelmi plusz töltet értelmezi, új kontextusba helyezi a mesét. És mivel a zenei ízlésem is folyamatosan változott, egyre jobban közeledett valami klasszikusnak nevezhetõ értékhez, évek óta éreztem, hogy elõbb-utóbb elkerülhetetlen, hogy kipróbáljam az operát mint mûfajt. Ennek a kísérletnek az elsõ lépése az Árgyélus.
A harmadik elem, a témaválasztás. Olyan történetet kerestünk, amiben kellõ arányban keverednek a színházi alapelemek: a dráma, a líra, a komikum, amely eljuthat minden korosztályhoz. Szerintem megtaláltuk. Az Árgyélus királyfi a magyar népmesekincs egyik alapdarabja. Motívumai megtalálhatók az emberiség õsi történetei között. Látunk hasonló elemeket kínai, arab, török mesékben is. Nem véletlen az sem, hogy Vörösmarty Csongor és Tündéje is erre az alapsztorira épül. Ráadásul a fõszerepek is õsi színházi sémákat vesznek alapul: bonviván, primadonna, szubrett, buffo. És bevallottan loptunk a Varázsfuvolából is, hiszen a jó király, Szavárius és a gonosz királyné, Mortadella nyíltan idézi Sarastro és az Éj Királynõje alakját. A jó és a rossz örök küzdelme, a férfivá érés problematikája, az igaz szerelemért folytatott keserves harc pedig az emberiség legrégebbi õsi, közös élményeit idézik. Ha ennek a sok gondolatnak, szándéknak csak egy része eljut Önökhöz, már nem dolgoztunk hiába.
Szép estét, jó szórakozást kívánunk!
Schlanger András
Az Árgyélus királyfi kiváló alkalmat nyújt arra, hogy az óvodások és a kisiskolások elõször találkozzanak az opera világával. Tóth Péter zeneszerzõ, Schlanger András és Bognár Róbert librettisták, valamint a versek szerzõje, Várady Szabolcs, az azonos címû népmesébõl ihletõdtek, az elõadás azonban több, mint a történet egyszerû újramesélése. Letisztult a népmese néhol homályos, elvarratlan szálakat is tartalmazó szerkezete, az elõadás a fiatal célközönség érdeklõdését, igényeit figyelembe véve aktualizálja a történetet.
A népmese passzív, megmentésre váró Tündérszép Ilonája például a feldolgozásban aktív szereplõvé válik, utalásként a nõk társadalomban betöltött szerepének megváltozására. Napjainkban a kislányokra is önálló döntések várnak felnõttkoruktól, szabadon alakítják sorsukat, és szerelmükkel együtt birkóznak meg a
mindennapok megpróbáltatásaival.
A történet tanulsága azonban nem utasítja maga mögé a cselekményt, az izgalmat, a humort, a varázslatot. Ahogy a szerzõk is fogalmaznak: az Árgyélus királyfi „hanyagolja a didaxist, ám annál inkább él a humor eszközével.”
Fülöp Noémi
Tóth Péter
ÁRGYÉLUS KIRÁLYFI
Meseopera
Szövegkönyv: Schlanger András, Bognár Róbert
Versek: Várady Szabolcs
Árgyélus…………………………………………….................Maneszes Márton
Tündérszép Ilona……………………………………………......Fülöp Tímea
Márton……………………………………………….……..........Gergely Arnold
Mária……………………………………..….……….. ..............Nagy Szilvia Klára
Szavárius…………………….…………….…………................Peti Tamás Ottó
Mortadella…………………………………….…………………....Vigh Ibolya
3 Ördög……………….....….........Rétyi Zsombor, Varga Attila, Varga János
3 Holló, 3 Tündér…………...……Barabás Zsuzsa, Székely Zsejke, Kolcsár Katalin
Bonifacio…………………….………….....……..…….................Farkas Loránd
A következõ szereplõk az énekkar szerepét is betöltik:
Szalla – Kerekes Mária / Szisszia – Popovici Zsófia
Arrabon – Plesa Róbert / Szkarabán – Rigmányi István
Asperge fõszakács; Kekec ördögfióka – Naphegyi Béla
Áfonya – Dula Gyöngyi / Béfonya – Szakács Ágnes
Cirfandli; Zuppanegra ördögfióka – Kovács Ferenc
Gyerekek:
Ábrahám Dóra, Ferencz Noémi, Szabó Abigél, Szûcs Tamara, Zágoni Dorottya, Zágoni Hanna
A gyerekkar vezetõje: Kálló Krisztián
Jelmeztervezõ: Bocskai Gyopár
Koreográfus: Jakab Melinda
Hangversenymester: Barabás Sándor, Ferenczi Endre
Korrepetitor: Nagy Gergõ
Súgó: Kostyák Sz. Júlia
Ügyelõ: Vincze Beáta
Rendezõ: ALBU ISTVÁN
2015. December 13 11.00 óra
2015. December 24 16.00 óra
2016. Január 24 11.00 óra
2016. Február 07 11.00 óra
2017. Március 09 12.00 óra
2017. Március 29 11.00 óra
2017. November 12 11.00 óra
2018. Január 21 11.00 óra
2019. Február 24 18.00 óra
2019. Február 28 18.00 óra
2015. December 24 16.00 óra
2016. Január 24 11.00 óra
2016. Február 07 11.00 óra
2017. Március 09 12.00 óra
2017. Március 29 11.00 óra
2017. November 12 11.00 óra
2018. Január 21 11.00 óra
2019. Február 24 18.00 óra
2019. Február 28 18.00 óra