Fellépnek a Kolozsvári Magyar Opera magánénekesei, énekkara, zenekara és balettkara.
Rendezõ: Gombár Annamária
Vezényel: Jankó Zsolt
Konferanszié: Farkas Loránd
17.30 - Könyvbemutató az Opera emeleti elõcsarnokában
18.30 - Operagála
Kedves közönségünk!
Ünnepi este ez a mai, nemcsak számunkra kik itt a színpadon vagyunk, vagy önök számára kik a nézõtéren ülnek, hanem Kincses Városunk nagy ünnepe ez: 225 éve pár lelkes, hittel és elszántsággal teli ember áldozatos, kitartó munkájának köszönhetõen megszületett a kolozsvári magyar zenés színjátszás. 1792-ben, a Rhédey palotában, megtartotta elsõ elõadását az újonnan megalakult Erdélyi Magyar Nemes Színjátszó Társaság. Köszönhetõen nemzetünk nagyjai bõkezû adakozásának, a kezdeményezés rohamos fejlõdésnek indult. A helyszínek, egy kizárólag erre a célra létrehozott épület híján, eleinte gyakran változtak: a Rhédey palota bálterme után, Kótsi Patkó János (saját költségén) kibérelte a Fõtér-szegleti Pataki ház emeleti báltermét sõt, Wesselényi Miklós özvegyének köszönhetõen, egy ideig az elõadások, az özvegy által kezdetleges színházzá kialakított ló iskolában kerültek bemutatásra.
1803 júliusában öt lelkes fõúr, gróf Teleki Ferenc, Báró Wesselényi Miklós, Báró Thoroczkai József, gróf Teleki Lajos és báró Bánffy József megvásárolta a Református Kollégiumnak a Belsõ Farkas utca északi sarkán fekvõ kettõs telkét, melyet aztán átadtak a színházi bizottságnak így, Alföldi Antal tervei alapján, még ebben az évben, elkezdõdtek a színházépítési munkálatok. Ezen munkálatok, többnyire anyagi okok miatt, hosszan elhúzódtak, de végül 1821 március 12-én ünnepélyesen megnyitották a magyar nyelvterület elsõ színházépületét. Ezen az elsõ elõadáson a város fõúri családjainak tagjai léptek fel, kik fényes fellépõ ruháikat az elõadás után a színháznak ajándékozták.
De ne gondoljuk, hogy csak nagynevû arisztokratáinknak volt szent a magyar zenés színjátszás ügye! Sokan, kik pénzt nem ajánlhattak fel, hisz nekik sem igen volt, azt hozták a nyelv oltárára mit ingyen tudtak adni: két kezük munkáját. Sok névtelen mesterembernek köszönhették akkori színészeink elsõ jelmezeiket, díszleteiket, míg végül eljutottak oda, hogy bécsi mesterektõl rendelhettek a kor színvonalának megfelelõket.
Kós Károly, A kolozsvári színjátszás hajlékai címû könyvében a következõeket írja:„Köztudomású, hogy ezt az épületet, a magyarság elsõ állandó színházát,közadakozásból és részben közmunkával építtette fel az erdélyi magyar népközösség: mágnás, polgár, nagybirtokos és kisbirtokos, iparos, kereskedõ,hivatalnok és a szellem szabad munkásai. Semmit mástól nem kellett kérni,kitelt minden hazulról. Az épület terveit kolozsvári építész készítette: Alföldi Antal, építését helybeli munkások, mesteremberek végzik, helybeli anyagokkal.”
Természetesen a prózai- és a zenés színtársulatok Kõszínházba való beköltözése elõtt is zajlott a munka. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy értékes mûveket mutassanak be, egyben a magyar szerzõk alkotásait is rendszeresen mûsoron tartották. Az elsõ magyar zenés darabnak Hesztrényi Ákos Mátyás király címû mûvét tartják melybõl, sajnos, sem zenei anyag, sem a librettó nem maradt fenn, így aztán a kutatók Chudy József: Pikkó herceg és Jutka Perzsi címû két felvonásos szomorú-víg daljátékától számítják a magyar zenés színpadi mû születését. Zenei anyaga ugyan ennek sem maradt fenn, de az eredeti librettóra 2000-ben Orbán György komponált varázslatosan szép zenét. A magyar operatörténet nagy eseményére azonban 1822-ben került sor, amikor Kolozsváron bemutatták Ruzitska József Béla futása címû nemzeti operáját, a szerzõ vezényletével. Mindkét mû, a Pikkó herceg valamint a Béla futása is jelen van intézményünk mûsorán, hiszen együtt haladni a korral, lépést tartani az újdonságokkal pont annyira fontos, mint ébren tartani elõdeink emlékét.Beszéltem az épületrõl, az elsõ mûvekrõl, végezetül hadd említsem meg azt is, ki nélkül operaelõadás elképzelhetetlen: az énekest. A lista túl hosszú lenne, úgyhogy ebbõl a korszakból csak a legnagyobbról ejtenék pár szót: Dérynérõl. Az õ érkezése Kolozsvárra egy új korszak kezdetét jelentette, mely hangsúlyosan operai korszak volt. „Felderült az opera csillaga”, írja Emlékezéseiben, és valóban ez történt. Kivételes énekesi képességei nagy igényességgel párosultak, úgyhogy Kolozsváron elkezdtek komoly, képzettséget, zenei és hangi tudást igénylõ mûveket játszani. Dérynének mindegy volt, hogy koloratúrszoprán avagy mezzoszoprán szerepet kellett énekelnie, õ mindegyikben tökéletes volt…ha hinni lehet a kortársaknak…és miért ne hinnénk? A mûvésznépség nem arról híres, hogy ok nélkül dicsér….sokszor okkal sem teszi meg. Elképzelhetjük tehát, mekkora tehetséggel bírt ez a pici asszony, ha a kor krónikái, kortársai emlékiratai ennyire dícsérték. Az õ tiszteletére következzék most három részlet az általa sikerre vitt mûvekbõl. Elsõnek hallgassák meg Gluck Orfeusz és Euridice címû operájából Orfeusz áriáját Veress Orsolya elõadásában, harmadikként pedig Déryné legnagyobb szerepébõl, Rossini Otello-jából Desdemona áriáját Barabás Zsuzsa fogja énekelni. Déryné nemigen kedvelte a férfi énekeseket, véleménye szerint úgysem miattuk jön be a közönség, de mi azért ezt kissé igazságtalannak érezzük, úgyhogy egy másik híres, a Mûvésznõ által számtalanszor sikerre vitt operából, Rossini Szevillai borbélyából, a férfiúi bölcsesség dalát, a Rágalom áriát, Sándor Csaba fogja elõadni. Mi meg….találkozunk utána…..akkor rövidebb leszek!
2. Ha jól menõ színházat akarsz, neveld ki magadnak az embereket. Valahogy így gondolhatták eleink is, mert 1819-ben, európai viszonylatban is élen járva, a Musicalis Egyesület zeneiskolát indított. Céljuk a zenei oktatás, hangszeres és énekes képzés volt. Az új iskola, Anton Polz igazgatásával, 201 növendékkel kezdte meg tevékenységét. Az ünnepélyes megnyitó 1819.június 29-én volt a Redutban. Aláhúzandó azt, hogy a kolozsvári zenés színjátszásnak képeznek embereket, az iskola énekkara fellépett 1821-ben, a Kõszínház megnyitása alkalmából rendezett ünnepi gálán. A zeneiskola nyugati mintájú és színvonalú megszervezése elsõsorban Ruzitska György érdeme volt, aki 1835 –ben került az iskola élére, és34 éven át, haláláig irányította az intézményt, amely 1837-tõl Zene-Conservatorium néven mûködött. Kolozsváron a koncertélet gyakorlatilag Ruzitska zenekarával indul meg.
Opera nem lehet hangszeres kíséret nélkül. Viszonylag hamar megalakult az elsõ zenekar. Nagy feladatuk eleinte nem volt, többnyire szünetekben zenéltek a közönség szórakoztatására, de lassan megjelentek a képzett zenészek, karmesterek, és kialakult egy magas színvonalú hangszeres csapat, kik különálló, csakis számukra rendezett koncerteken is felléptek. Nem akármilyen nevek dolgoztak velük: Lavotta János, Liszt Ferenc, Lehár Ferenc, hogy csak egy párat említsünk. Zenekarunk ma is intézményünk büszkesége. Iskolázott, magas színvonalú zenészek, kik operát, operettet, musicalt, daljátékot egyforma profizmussal és alázattal játszanak. Most hallgassák meg azt a mûvet, melyet 1878-ban Lehár Ferenc vezényletével adtak elõ elõdeik. Saint Saens Haláltánca következik. Szólóhegedûs Barabás Sándor, zenekarunk koncertmestere.
3. Bizony felgyorsultak a
dolgok. Külföldi és magyar zeneszerzõk ontották a jobbnál-jobb, sikeresnél
sikeresebb mûveket, és röviddel, sokszor alig egy évvel a bemutatójuk után megjelentek
a kolozsvári színpadon is. Bellini, Donizetti, Verdi, Puccini, Leoncavallo,
Mascagni és sokan mások hamar a közönség kedvencei lettek. Óriási érdeklõdés
elõzte meg ezen mûvek bemutatását, és a teltházak megszokottá váltak.
Ha már a zenekarunkról beszéltünk, hadd szóljak pár szót az énekkarról is. Hogy milyen szintet képviselnek, arról rövid ez a mûsor, hogy mindent elmondhassunk. Elég csak megemlítenem, hogy énekkari mûvészként kezdte Fülöp Márton, Kiss B. Attila, Kele Brigitta, Egyed Apollónia, Pataki Adorján, és sokan mások. Mind mai napig nincs olyan elõadásunk melyben legalább egy, de zömében több szerepet ne énekkari kollegák oldanának meg, ugyanakkor, ha éppen nincs szerepük, maximális odaadással végzik az énekkari munkájukat is.
A gála elsõ részét zárjuk egy csokorral ezen korszak mûsorából, fõszerepben az énekkarral. Elsõnek hallgassunk meg Verdi Nabucco címû operájából egy ismert részletet, utána Bellini Normája következik . A druida papnõ áriáját elõadja Covachinsky Yolanda. Köpeczi Sándor Verdi Trubadúrjából Ferrando áriáját énekli, végezetül pedig Egyed Apollónia egy csodálatos részletet ad elõ Mascagni Parasztbecsület címû mûvébõl. Valamennyi számban közremûködik az énekkar, Kulcsár Szabolcs karigazgató elõkészítésével.
4. „Auber az operett ajtaja elõtt állt, Hervé kinyitotta és Offenbach besétált rajta”—a korabeli mondáshoz hasonlóan „sétált be” Kolozsvárra is diadalmasan az operett. A mûfajt korán,jóformán a születésével egyidõben fedezheti fel Kolozsvár. Az operett „diadalútja” Párizshoz hasonlóan, Kolozsváron is Jacques Offenbach-al kezdõdött. A balettkar elõadásában Offenbach Orfeusz az alvilágban címû operettjébõl láthatták a Kánkánt, Rusu Gabriella koreográfiájával. Felhangzott egy másik muzsikus-óriás, Johann Strauss Denevérjébõl is egy részlet, Fülöp Tímea, Antal Lívia és jómagam elõadásában. Végezetül nem maradhatott ki az elsõ magyar operett szerzõ melynek mûvei meghódították Kolozsvárt: Huszka Jenõ Bob hercegébõl hallottuk a Bordalt Rétyi Zsombor és az énekkar elõadásában.
1846 õszén a társulat, az akkori igazgató, Havi Mihály vezetésével Bukarestbe indult. A turné nagyszabásúnak készült, és az is lett: tíz operát, egy népszínmûvet és két balettet mutattak be, óriási sikerrel. Az igazgató, társulatát erõsítendõ, meghívta vendégszerepelni Hollósy Kornéliát, ki Déryné után a legnagyobb sztár volt. Az elsõ román zenekritikus, Nicolae Filimon, ódákat zengett a Lammermoori Luciáról, valamint a Hunyadi Lászlóról. Kiemelte az elõadások erõs pontjait, valamint kritikával illette a rezes hangszereket kik, legalábbis szerinte, túl akartak üvölteni mindenkit. A legnagyobb dicséretet a kórus és a rendezés kapta, ott nem talált hibát az igényes kritikus. Maga Cantacuzino fejedelem is jelen volt a Hunyadi László elõadásán, és személyesen gratulált, valamint kijelentette, hogy „ õszinte tisztelettel viseltetik a magyar nemzet iránt, mely õt menekült korában olyan vendégszeretettel fogadta.” Ennyi dicséret után kissé meglepõ, hogy a turné maga egy anyagi csõd volt. Havi Mihály az adósok börtönébe került, és a társulatnak annyi pénze sem volt, hogy hazautazhasson. A bukaresti magyarok összefogásra, a társulat megsegítésére szólítottak fel a Magyar Közlönyben, amelynek eredményeként sikerült összeadni a szükséges összeget. Ezen túl is szép példájával szolgáltak a bukarestiek a segítõkész összefogásnak: Cuza fejedelem három elõadást engedélyezett a Nagy Színházban a társulat megsegítésére,hazaszállításukhoz a román mûvésztársak járultak hozzá.Itt kell megemlítenünk nemzeti operánk legnagyobbját, Erkel Ferencet is. Büszkén hivatkozunk Erkel sokat idézett mondására: „Ami vagyok, a Kolozsvárt eltöltött éveimnek köszönhetem.” Legendás barátsága Brassai Sámuellel, városunk büszkeségével, közismert volt. Operamuzsikája elõször 1846-ban szólalt meg Kolozsváron: ekkor részletek hangzottak el a Bátori Máriából és a Hunyadi Lászlóból. A Bánk bán elsõ kolozsvári elõadása 1866. február 27-én volt, és azóta is töretlen sikernek örvend. Intézményünk, a világon egyedüliként, bemutatta a zeneköltõ valamennyi operáját Dehel Gábor rendezésében, Marton Melinda fõszereplésével.
Felidézendõ a bukaresti turné két legnagyobb sikernek örvendõ darabját, valamint Erkel Ferenc örökérvényû két mûvét, következzen a szextett Donizetti Lammermoori Luciájából Balázs Borbála, Pataki Adorján, Fülöp Márton, Szilágyi János, Mányoki Mária és Rétyi Zsombor elõadásában, valamint a híres bravúrária a La Grange, és Bánk bán dala, Vigh Ibolya és Pataki Adorján elõadásában.
5. 1906-ban megnyílik a Hunyadi-téri új színház, s az épületben, az új igazgató, Janovics Jenõ vezetésével új korszak kezdõdik Kolozsvár színházi és zenés színházi életében. Múlt és jövõ közötti szimbolikus kapocsnak is tekinthetõ, hogy az új színpad egy deszkadarabka révén a régit is õrizte; Janovics írja: „én a színpadnak egy kicsi, korhadt deszkalapját felfeszítettem. Csak akkorát, mint egy téglalap. Szürke volt, és kopott. Tele régi díszletfúrások lyukacsaival. Mintha száz szú rágta volna. Azt másnap reggel elvittem az újszínházhoz. Az építésvezetõt kértem, hogy ezt az ócska kis deszkalapot ékeltesse be az újszínpad sima, fénylõ deszkái közé.” Az új korszak tele volt buktatókkal, nehézségekkel. Olyan események következtek, melyek megszabták a kolozsvári magyar színjátszás irányát. 1944. október 11-én a szovjet csapatok bevonulnak Kolozsvárra az idõközben a háborúból kiugrott román csapatok kíséretében. Két nappal az esemény elõtt a magyar kormány kultuszminisztere elrendeli a színházépület teljes kiürítését, az anyagi javak,díszletek, kosztümök Budapestre való menekítését. Ez csak részben sikerül, mert nem mindenki engedelmeskedik a parancsnak, de a zeneanyagot, a díszleteket és sajnos szinte a teljes jelmeztárat elviszik. Ráadásul szeptember 15-én a színház teljes vezérkara (Kõmíves Nagy Lajos és Szabados Árpád kivételével) és velük együtt a kolozsvári Nemzeti Színház mûvészeinek nagy része is elmenekül. Közben a megszálló német hatóságok felkészültek a város kiürítésére. Az itthon maradt színészek – bár színházi elõadásokról már szó sem lehetett – több csoportban járják a hadi korházakat rögtönzött elõadásokkal: igyekeznek enyhíteni a sebesültek szenvedésein. Mint látjuk, a mûvészek egy kisebb része, viszont a mûszak jelentõs hányada a maradás mellett dönt és elhatározza, hogy színházat csinál – ahogy lehet. 945 március elején megtörténik Észak-Erdély visszacsatolása a román közigazgatásba. Ebbõl az alkalomból mond dr. Petru Groza ünnepi beszédet Kolozsváron, amelyet díszelõadás követ. 1945 tavaszán Szeged városa felajánlja városi színházát a kolozsvári társulatnak. Kodály Zoltán mint a Magyar Mûvészeti Tanács elnöke is – többek mellett– pártolja ezt a tervet, amely 1945augusztusára meg is valósul. Az eredetileg Budapestre menekült társulat ekkor kettéválik: egy része a kolozsvári zene-fõigazgatói tisztségébõl még 1944 nyarán felmentett Vaszy Viktor vezetésével a Szegedi Nemzeti Színházban folytatja tevékeny-ségét, a társulat másik része visszatér Kolozsvárra, mely újból román fennhatóság alá kerül. 1945-47 között a magyar társulat elsõsorban operetteket játszik :Marica grófnõ, Leányvásár, A mosoly országa, Mágnás Miska, A víg özvegy van mûsoron. Jordáky Lajos színház- és sajtótörténész így jellemzi a helyzetet: „A zenekar kicsi volt és hiányos, az énekkar nagyrészt színinövendékekbõl állt, vendégekhez kellett folyamodni. De életjel volt.” Rónai Antal tudásának és kitartásának köszönhetõen a társulat lassan épülni kezdett, és nemsokára operákat is bemutathattak.
1948. december 17-én az egy épületben mûködõ két intézmény, az Opera és a Színház, szétválik, a továbbiakban az operatársulat egy törvénymódosítással külön önálló intézményként folytatja tevékenységét Kolozsvári Állami Magyar Opera néven.
1956. október 23-án új igazgató kerül az opera élére Szinberger Sándor rendezõ személyében. A zenekar élén ekkor már Ruha István hegedûmûvész áll. Szinberger okos mûsorpolitikájának köszönhetõen a közönség megtölti a termet akár opera, akár operett kerül elõadásra. Ugyan ebben az évben került korrepetitorként az intézményhez Hary Béla, ki késõbb karmesterként átvette az egész repertoárt, majd 1973-tól a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója is lett. Nehéz, és hosszadalmas lenne valamennyi nevet felsorolni kik énekesként, tervezõként, karmesterként, rendezõként évek hosszú és áldozatos munkájával folytatták mit 1792-ben elõdeik elkezdtek. A legfontosabb, hogy ez a társulat most is létezik, hogy most is az igényességre törekszik és, hogy a közönség most is itt van velünk. Hisszük, reméljük, hogy elõdeink büszkék lennének ránk.
Végezetül olyan mûvekbõl hangozzanak el részletek, mely régi dicsõséges korszakokat idéznek. Elsõként, Jakab Melinda koreográfiájával nézzenek meg egy részletet Bartók Béla A csodálatos mandarin címû balett elõadásból, majd következzék Kodály Zoltán Háry Jánosából a Toborzó Sándor Csaba elõadásában, utána három Puccini operából következnek részletek: Michele áriáját a Köpeny címû operából Fülöp Márton, Manon áriáját a Manon Lescaut-ból Egyed Apollónia, Liú és Kalaf áriáját, valamint a finálét a Turandotból Kele Brigitta, Pataki Adorján, Szilágyi János, Rétyi Zsombor, Plesa Róbert valamint Köpeczi Sándor adják elõ. Közremûködik intézményünk ének- és zenekara, vezényel Jankó Zsolt. Ezúton szeretnénk megköszönni Laskay Adriennek és Benkõ Juditnak a kép, valamint az információ anyagot.
Köszönjük, hogy velünk tartottak, jó szórakozást kívánunk!
17.30 - Könyvbemutató az Opera emeleti elõcsarnokában
18.30 - Operagála
Rendezõ: Gombár Annamária
Vezényel: Jankó Zsolt
Konferanszié: Farkas Loránd
MÛSORON:
Gluck: Orfeusz és Euridice – Che faró senza Euridice
Rossini: A sevillai borbély – Rágalomária (Sándor Csaba)
Rossini: Otello – Desdemona áriája (Barabás Zsuzsa)
Saint Saens: Haláltánc (Barabás Sándor, zenekar)
Verdi: Nabucco – Va, pensiero (énekkar)Bellini: Norma – Casta Diva (Covacinschi Yolanda, énekkar)
Donizetti: Don Pasquale – Cheti, cheti (Köpeczi Sándor, Sándor Csaba)
Mascagni: Parasztbecsület – Húsvéti kórus (Egyed Apollónia, énekkar)
Strauss: A denevér – Nyitány
Strauss: A denevér – Pezsgõ tercett (Fülöp Tímea, Antal Lívia, Farkas Lóránd, énekkar)
Huszka: Bob herceg – Bordal (Rétyi Zsombor, énekkar)
Offenbach: Orfeusz az alvilágban – Kánkán (Balettkar)
Donizetti: Lammermoori Lucia – Chi mi frena (Balázs Borbála, Mányoki Mária, Pataki Adorján, Rétyi Zsombor, Fülöp Márton, Szilágyi János, énekkar)Erkel: Hunyadi László – La Grange (Vigh Ibolya)
Erkel: Bánk bán – Hazám, hazám (Pataki Adorján)
Bartók: A csodálatos mandarin (balett)Kodály: Háry János – Toborzó (Sándor Csaba, férfikar)
Puccini: A köpeny – Nulla, silenzio (Fülöp Márton)
Puccini: Manon Lescaut – In quelle trine morbide (Egyed Apollónia)
Puccini: Turandot – Signore, ascolta – Non piangere Liú (Kele Brigitta, Pataki Adorján, Szilágyi János, Plesa Róbert, Rétyi Zsombor, Köpeczi Sándor, énekkar)
