Brassai Sámuel, az utolsó erdélyi polihisztor szerteágazó hangverseny-szervezõi és zenekritikusi tevékenysége amennyire kevéssé ismert, éppen annyira példamutató. Az õ szelleme elõtti tisztelgésként fogant meg a gondolat, hogy a Kolozsvári Magyar Opera vonósnégyese a Brassai nevet vegye fel. Tagjai a Ruha István, Ágoston András, Selmeczi János nevével fémjelzett erdélyi vonósiskola jeles képviselõi, a magas szintû kamarazenélés avatott mûvelõi.

Brassai szelleme kitapintható közelségbe kerül koncertjeiken: Kostyák Elõd, a kvartett csellistája az egykor Brassai tulajdonában levõ, 1835-ben Budán Christian Neubauer által készített gordonkán játszik.

A Bartók és a kolozsváriak címû mûsor megtervezésekor két közkedvelt mûre esett választásuk. Bartók II. vonósnégyese egyike azon ritka darabjainak, amelyek végkicsengése lemondó, pesszimisztikus. Ezt a mûvet a Brassai vonósnégyes a kö­zelmúltban elkövetett emberiség elleni bûntettek áldozatainak emlékére ajánlja fel.

Farkas Ödön I., c-moll vonósnégyese magán viseli az elõdök és a kor stílusjegyeit: a finom zenei ér-
zékkel megszerkesztett mû tisztelgés Beethoven, Brahms, Dvorák, Grieg mûvészete elõtt.

Farkas Ödön (1851–1912) 1879-tõl haláláig Kolozsváron élt és a zenei élet irányítója lett. A konzervatórium igazgatója volt, 1882–83 között a színház karmestere. Zeneelméletre tanította Kacsóh Pongrácot is. Népszerû zeneszerzõ volt, fõ­leg operákat és kamarazenemûveket írt. Magyaros stílusra törekvõ operáit, operettjeit Budapesten is bemutatták.