Vígopera két felvonásban. Francia nyelvû elõadás magyar feliratozással
Szövegét írta: Eugène Scribe és Charles-Gaspard Delestre-Poirson
ORSZÁGOS BEMUTATÓ A KOLOZSVÁRI MAGYAR OPERÁBAN
A romániai közönség elõször a Kolozsvári Magyar Opera elõadásában láthatja az Ory grófját, a 2013-as bemutató pedig a szerzõ halálának 145. évfordulójára esik. Rossini utolsó vígoperájának sikerét bizonyítja, hogy az 1828-as õsbemutató után 1884-ig Párizsban közel négyszázszor tûzték mûsorra, de késõbb háttérbe szorult Rossini ismertebb operái mellett. A Metropolitan Opera 2011-es bemutatója ismét a figyelem középpontjába állította a méltatlanul elfeledett operát.
A fõszereplõ, Ory grófja valószínûleg létezett a XII. században: a libretto szerzõit, Eugène Scribe-t és Charles-Gaspard Delestre-Poirsont egy picardiai legenda ihlette. Az opera középpontjában álló szerelmi háromszögben a nõ és férfi, az erkölcs és gátlástalanság, valódi szenvedély és hódítási vágy csap össze. A “rossz modor és jó szenvedély vígjátéka” (Martin Bernheimer amerikai zenekritikus megfogalmazása) alkalmat ad arra, hogy az énekesek nemcsak technikájukat, de komikusi vénájukat is megmutathassák.
Rossini fergeteges operájában a mániákus szoknyavadász Ory az elsõ felvonásban nem átall szerzetesnek, a másodikban meg apácának öltözni, csak hogy az imádott (értsd: megkívánt) hölgy közelébe férkõzhessen. A kétszereplõs fogócska lényeges segéderõi a valós ingerektõl fûtött modern, mai férfiak és a képzelet által alkotott irreális szépségû virtuális középkori udvarhölgyek – azt, hogy a két csapatból mikor ki mutatkozik férfiasabbnak, akár küllemre, akár jellemre, a sors szeszélye dönti el.
Lüszisztraté hõs utódai motoron száguldanak, nadrágot viselnek a valóságban, a képzeletben pedig káprázatosan szépek, és fityiszt mutatnak a botcsinálta modern Don Giovanninak – éljen az emancipáció!
GIOACHINO ANTONIO ROSSINI
(1792–1868)
Pesaroban született, édesapja trombitán és kürtön játszott, édesanyja pedig énekelt. Gioachino gyönyörû hangot örökölt, ezért szülei mûvészpályára szánták. Nyolc éves korában a lugói kanonoknál, Giuseppe Malerbinél kezdhette meg zenei tanulmányait, majd Bolognában gordonkázni és zongorázni tanult.
A tehetséges fiú, akinek példaképe Haydn és Mozart volt, már fiatalkorában megírta elsõ operáját, elsõ szimfóniáit és 1808-ban vizsgakantátáját. Csupán 18 éves volt, amikor Velencében bemutatták egyfelvonásos vígoperáját (A házassági kötelezvény, 1810). Elsõ igazán jelentõs mûve A szerelem próbája volt, amelyet a Milánói Scálában mutatták be 1812-ben.
A Tankréd és az Olasz nõ Algírban címû, 1813-ban komponált mûveivel nemzetközi hírnévre tett szert. 1814-ben Nápolyba költözött, ahol megismerte késõbbi feleségét, Isabella Colbran énekesnõt. Folyamatosan komponált a nápolyi színház és más társulatok számára, hét év alatt közel 20 operát írt.
Hamarosan Rómába utazott, ahol életének talán legdöntõbb fordulata következett be: kezébe került Beaumarchais vígjátéka, és megszületett Rossini fõ mûve, A sevillai borbély. Bécsi, párizsi és londoni vendégszereplések után 1824-ben Párizsban telepedett le, az ottani zenei élet és a Théatre-Italien vezetõje lett. Utolsó vígoperája, az Ory grófja (1828) nem véletlenül szólal meg szinte a párizsi nagyoperett frivol cinizmusának hangján.
1829. augusztus 3-án mutatták be utolsó komoly operáját, a Tell Vilmost. Az elkövetkezõ években visszatért Olaszországba, 1836-tól Bolognában élt. Elsõ felesége halála után néhány hónappal újranõsült, de kedélyállapota sokféle kitüntetése ellenére is egyre romlott. Az 1848-as forradalom hatására elõbb Firenzébe költözött, majd gyógykezelés céljából Franciaországba utazott, ahol le is telepedett a Párizshoz közeli Passyban. 1868-ban bekövetkezett haláláig csak egyházi mûveket komponált.
“HA VONZÓDÁSRÓL VAN SZÓ, AZ EMBER ESZTELEN DOLGOKRA KÉPES”
Interjú Szabó Emese rendezõvel
kérdezett: Kardos Kinga
- Kicsoda tulajdonképpen Ory grófja?
- Ory egyfajta középkori burleszk nõcsábász, akár egy Don Giovanni-karikatúra – csakhogy a Rossinié. Franciául beszél, olasz zene kíséretében, a hódítása felér egy trubadúréval, és apácaruhát visel. Egy vérbeli szoknyapecér. Az én fejem sikeresen elcsavarta!
- Létezik olyan megközelítés, amely feministának minõsíti Rossini operáját. Mit gondolsz errõl?
- Bájos történetnek tartom az Ory grófját, még a feminizmus gondolatát sem találom a mûben. A nõi emancipáció viszont része a történetnek: a vígopera egyik értéke, hogy megmutatja, melyik határon túl válik nevetségessé a túlságosan komolyan vett nõi vagy férfi szerep. Ez a történet a vonzódásról, az udvarlásról, a szerelmi játékról szól. A férfiak – és a nõk is – mindig is akartak és akarni fognak valamit egymástól. Mindenki a saját módszereivel próbálja a szenvedélyét megélni, ezekkel játszunk mi is – vagyis Ory grófék is.
- Milyen formában jelenik meg az emancipáció a mûben?
- Az Ory grófjában van például egy nadrágszerep, ami klasszikus értelemben nõi hangra írt férfi karaktert jelent. Ez mindig érdekes témát vet fel az operairodalomban, hiszen egyértelmûen egy transzvesztitáról van szó. Egy ilyen szerep kihívást jelent a rendezõ és az énekes számára is. Nem úgy értelmeztem a transzvesztitizmust, hogy egy énekesnõ férfiszerepet alakítson, hanem egy férfias modorú nõi karaktert építettem a játékba.
- Milyen koncepció született a próbafolyamat alatt, hogyan válik aktuálissá a téma a te elképzelésedben?
- Az a kedves ebben a középkori történetben, hogy rengeteg részlete irreális. Ilyen a középkori nõi hûség gondolatával asszociálható erényöv, amelyrõl kiderült, hogy nem is létezett, a 19. században hamisították, és ereklyeként állították ki múzeumokban. Az erényöv fogalma csakis a költészetbõl eredhetett, a nõ így fogadott hûséget sokáig távol lévõ kedvesének.
Kit nem venne le a lábáról egy olyan udvarló, aki képes apácaruhába bújni a kedvéért, harcol és udvarol nemes és piszkos módon, vicces vagy megható módszerekkel, szüntelenül, amíg célba nem ér (a továbbiakról itt nem beszélünk, az már nem ennek a vígoperának a tárgya)? Ebbõl fakadt a gondolat, hogy érdemes lenne arra építeni a cselekményt: mennyi képtelenséget, pihent agyú huncutságot és veszélyes játszmát kavar az ember az életébe, amikor a szenvedélye vezeti. Ha vonzódásról van szó, akkor az ember esztelen dolgokra képes, ezt pedig a vígjáték eszközeivel, játékként szeretném felszínre hozni.
Ma az ember a nevetségességig túlbonyolítja az életét, virtuálisan kommunikál, akár az udvarlást is elintézi elektronikusan. Ehhez kapcsolódik a virtuális, számítógépes világba helyezett történet látványa – mindenféle irónia nélkül, csupán hangulati keretet biztosítva az eseményekhez.
FRISSESSÉG ÉS SZIPORKÁZÓ HUMOR
Interjú Jankó Zsolt karmesterrel
Kérdezett: Kardos Kinga
- Zeneileg milyen kihívásokat tartogat az Ory grófja?
- Rossini utolsó vígoperája 1828-ban íródott, a „bel canto” stílus kiteljesedésének idején, amikor az énekhang instrumentális használatára és a tökéletes dallamvezetésre fektették a hangsúlyt, vagyis az énekesnek olyan tökéletesen kellett bánnia a hangjával, akár a zenésznek a hangszerével. Úgy gondolom, hogy ez az opera elsõsorban az énekes szólistáinkat teszi próbára, de a teljes társulatnak is kihívást jelent, hiszen egy kevésbé ismert mûrõl van szó. Mégis, talán az igazi kihívás az, hogy átadjuk a közönségnek azt a frissességet, sziporkázó humort, ami ebben a remekmûben rejlik.
- Mi teszi különlegessé Rossini mûvét?
- Rossini utolsó elõtti operájáról van szó, és megtaláljuk benne mindazt, ami miatt ennyire szeretjük az „italiai Mozart”-nak is nevezett zeneszerzõt, vagyis a gazdag és változatos ritmus-, illetve dallamvilágot.
A nyitány igazi zenei kérdõjel, szaggatott foszlányokbol áll össze. Azt hiszem, a zeneszerzõnek az volt a célja, hogy kíváncsivá tegye közönségét ezzel a zenei kezdéssel.
Az operának rendkívül színes, csillogó, élettel teli a hangszerelése, rengeteg érdekes zenei ötlet van benne, bravúros áriák, duettek. A színfalak mögül megszólaló férfikar mellett kiemelném a kissé frivol hangulatú tercettet, illetve a viharjelenet félelmetesen sötét, romantikus hangzásait. Rossini utolso vígoperájáról lévén szó, azt hiszem, méltón nevezhetjük az Ory grófját az opera buffa egyik csúcspontjának, melyben az olasz operamuzsika szerencsésen ötvözõdik a francia nyelv zeneiségével.
Szövegét írta: Eugène Scribe és Charles-Gaspard Delestre-Poirson
ORSZÁGOS BEMUTATÓ A KOLOZSVÁRI MAGYAR OPERÁBAN
A romániai közönség elõször a Kolozsvári Magyar Opera elõadásában láthatja az Ory grófját, a 2013-as bemutató pedig a szerzõ halálának 145. évfordulójára esik. Rossini utolsó vígoperájának sikerét bizonyítja, hogy az 1828-as õsbemutató után 1884-ig Párizsban közel négyszázszor tûzték mûsorra, de késõbb háttérbe szorult Rossini ismertebb operái mellett. A Metropolitan Opera 2011-es bemutatója ismét a figyelem középpontjába állította a méltatlanul elfeledett operát.
A fõszereplõ, Ory grófja valószínûleg létezett a XII. században: a libretto szerzõit, Eugène Scribe-t és Charles-Gaspard Delestre-Poirsont egy picardiai legenda ihlette. Az opera középpontjában álló szerelmi háromszögben a nõ és férfi, az erkölcs és gátlástalanság, valódi szenvedély és hódítási vágy csap össze. A “rossz modor és jó szenvedély vígjátéka” (Martin Bernheimer amerikai zenekritikus megfogalmazása) alkalmat ad arra, hogy az énekesek nemcsak technikájukat, de komikusi vénájukat is megmutathassák.
Rossini fergeteges operájában a mániákus szoknyavadász Ory az elsõ felvonásban nem átall szerzetesnek, a másodikban meg apácának öltözni, csak hogy az imádott (értsd: megkívánt) hölgy közelébe férkõzhessen. A kétszereplõs fogócska lényeges segéderõi a valós ingerektõl fûtött modern, mai férfiak és a képzelet által alkotott irreális szépségû virtuális középkori udvarhölgyek – azt, hogy a két csapatból mikor ki mutatkozik férfiasabbnak, akár küllemre, akár jellemre, a sors szeszélye dönti el.
Lüszisztraté hõs utódai motoron száguldanak, nadrágot viselnek a valóságban, a képzeletben pedig káprázatosan szépek, és fityiszt mutatnak a botcsinálta modern Don Giovanninak – éljen az emancipáció!
GIOACHINO ANTONIO ROSSINI
(1792–1868)
Pesaroban született, édesapja trombitán és kürtön játszott, édesanyja pedig énekelt. Gioachino gyönyörû hangot örökölt, ezért szülei mûvészpályára szánták. Nyolc éves korában a lugói kanonoknál, Giuseppe Malerbinél kezdhette meg zenei tanulmányait, majd Bolognában gordonkázni és zongorázni tanult.
A tehetséges fiú, akinek példaképe Haydn és Mozart volt, már fiatalkorában megírta elsõ operáját, elsõ szimfóniáit és 1808-ban vizsgakantátáját. Csupán 18 éves volt, amikor Velencében bemutatták egyfelvonásos vígoperáját (A házassági kötelezvény, 1810). Elsõ igazán jelentõs mûve A szerelem próbája volt, amelyet a Milánói Scálában mutatták be 1812-ben.
A Tankréd és az Olasz nõ Algírban címû, 1813-ban komponált mûveivel nemzetközi hírnévre tett szert. 1814-ben Nápolyba költözött, ahol megismerte késõbbi feleségét, Isabella Colbran énekesnõt. Folyamatosan komponált a nápolyi színház és más társulatok számára, hét év alatt közel 20 operát írt.
Hamarosan Rómába utazott, ahol életének talán legdöntõbb fordulata következett be: kezébe került Beaumarchais vígjátéka, és megszületett Rossini fõ mûve, A sevillai borbély. Bécsi, párizsi és londoni vendégszereplések után 1824-ben Párizsban telepedett le, az ottani zenei élet és a Théatre-Italien vezetõje lett. Utolsó vígoperája, az Ory grófja (1828) nem véletlenül szólal meg szinte a párizsi nagyoperett frivol cinizmusának hangján.
1829. augusztus 3-án mutatták be utolsó komoly operáját, a Tell Vilmost. Az elkövetkezõ években visszatért Olaszországba, 1836-tól Bolognában élt. Elsõ felesége halála után néhány hónappal újranõsült, de kedélyállapota sokféle kitüntetése ellenére is egyre romlott. Az 1848-as forradalom hatására elõbb Firenzébe költözött, majd gyógykezelés céljából Franciaországba utazott, ahol le is telepedett a Párizshoz közeli Passyban. 1868-ban bekövetkezett haláláig csak egyházi mûveket komponált.
“HA VONZÓDÁSRÓL VAN SZÓ, AZ EMBER ESZTELEN DOLGOKRA KÉPES”
Interjú Szabó Emese rendezõvel
kérdezett: Kardos Kinga
- Kicsoda tulajdonképpen Ory grófja?
- Ory egyfajta középkori burleszk nõcsábász, akár egy Don Giovanni-karikatúra – csakhogy a Rossinié. Franciául beszél, olasz zene kíséretében, a hódítása felér egy trubadúréval, és apácaruhát visel. Egy vérbeli szoknyapecér. Az én fejem sikeresen elcsavarta!
- Létezik olyan megközelítés, amely feministának minõsíti Rossini operáját. Mit gondolsz errõl?
- Bájos történetnek tartom az Ory grófját, még a feminizmus gondolatát sem találom a mûben. A nõi emancipáció viszont része a történetnek: a vígopera egyik értéke, hogy megmutatja, melyik határon túl válik nevetségessé a túlságosan komolyan vett nõi vagy férfi szerep. Ez a történet a vonzódásról, az udvarlásról, a szerelmi játékról szól. A férfiak – és a nõk is – mindig is akartak és akarni fognak valamit egymástól. Mindenki a saját módszereivel próbálja a szenvedélyét megélni, ezekkel játszunk mi is – vagyis Ory grófék is.
- Milyen formában jelenik meg az emancipáció a mûben?
- Az Ory grófjában van például egy nadrágszerep, ami klasszikus értelemben nõi hangra írt férfi karaktert jelent. Ez mindig érdekes témát vet fel az operairodalomban, hiszen egyértelmûen egy transzvesztitáról van szó. Egy ilyen szerep kihívást jelent a rendezõ és az énekes számára is. Nem úgy értelmeztem a transzvesztitizmust, hogy egy énekesnõ férfiszerepet alakítson, hanem egy férfias modorú nõi karaktert építettem a játékba.
- Milyen koncepció született a próbafolyamat alatt, hogyan válik aktuálissá a téma a te elképzelésedben?
- Az a kedves ebben a középkori történetben, hogy rengeteg részlete irreális. Ilyen a középkori nõi hûség gondolatával asszociálható erényöv, amelyrõl kiderült, hogy nem is létezett, a 19. században hamisították, és ereklyeként állították ki múzeumokban. Az erényöv fogalma csakis a költészetbõl eredhetett, a nõ így fogadott hûséget sokáig távol lévõ kedvesének.
Kit nem venne le a lábáról egy olyan udvarló, aki képes apácaruhába bújni a kedvéért, harcol és udvarol nemes és piszkos módon, vicces vagy megható módszerekkel, szüntelenül, amíg célba nem ér (a továbbiakról itt nem beszélünk, az már nem ennek a vígoperának a tárgya)? Ebbõl fakadt a gondolat, hogy érdemes lenne arra építeni a cselekményt: mennyi képtelenséget, pihent agyú huncutságot és veszélyes játszmát kavar az ember az életébe, amikor a szenvedélye vezeti. Ha vonzódásról van szó, akkor az ember esztelen dolgokra képes, ezt pedig a vígjáték eszközeivel, játékként szeretném felszínre hozni.
Ma az ember a nevetségességig túlbonyolítja az életét, virtuálisan kommunikál, akár az udvarlást is elintézi elektronikusan. Ehhez kapcsolódik a virtuális, számítógépes világba helyezett történet látványa – mindenféle irónia nélkül, csupán hangulati keretet biztosítva az eseményekhez.
FRISSESSÉG ÉS SZIPORKÁZÓ HUMOR
Interjú Jankó Zsolt karmesterrel
Kérdezett: Kardos Kinga
- Zeneileg milyen kihívásokat tartogat az Ory grófja?
- Rossini utolsó vígoperája 1828-ban íródott, a „bel canto” stílus kiteljesedésének idején, amikor az énekhang instrumentális használatára és a tökéletes dallamvezetésre fektették a hangsúlyt, vagyis az énekesnek olyan tökéletesen kellett bánnia a hangjával, akár a zenésznek a hangszerével. Úgy gondolom, hogy ez az opera elsõsorban az énekes szólistáinkat teszi próbára, de a teljes társulatnak is kihívást jelent, hiszen egy kevésbé ismert mûrõl van szó. Mégis, talán az igazi kihívás az, hogy átadjuk a közönségnek azt a frissességet, sziporkázó humort, ami ebben a remekmûben rejlik.
- Mi teszi különlegessé Rossini mûvét?
- Rossini utolsó elõtti operájáról van szó, és megtaláljuk benne mindazt, ami miatt ennyire szeretjük az „italiai Mozart”-nak is nevezett zeneszerzõt, vagyis a gazdag és változatos ritmus-, illetve dallamvilágot.
A nyitány igazi zenei kérdõjel, szaggatott foszlányokbol áll össze. Azt hiszem, a zeneszerzõnek az volt a célja, hogy kíváncsivá tegye közönségét ezzel a zenei kezdéssel.
Az operának rendkívül színes, csillogó, élettel teli a hangszerelése, rengeteg érdekes zenei ötlet van benne, bravúros áriák, duettek. A színfalak mögül megszólaló férfikar mellett kiemelném a kissé frivol hangulatú tercettet, illetve a viharjelenet félelmetesen sötét, romantikus hangzásait. Rossini utolso vígoperájáról lévén szó, azt hiszem, méltón nevezhetjük az Ory grófját az opera buffa egyik csúcspontjának, melyben az olasz operamuzsika szerencsésen ötvözõdik a francia nyelv zeneiségével.
Vezényel: Jankó Zsolt, Horváth József
Adél Formoutiers grófnõ....Covacinschi Yolanda, Vigh Ibolya
Isolier...................Iulia Merca, Barabás Zsuzsa
Ory gróf..................Bardon Tony
Alice................... Chiuariu Lívia
Ragonde.............Veress Orsolya, Mányoki Mária
Nevelõ..............Sándor Árpád
Raimbaud.................Balla Sándor
Közremûködik a Kolozsvári Magyar Opera ének- és zenekara
Díszlettervezõ: Lõrincz Gyula
Jelmeztervezõ: Szabó Emese
Hangersenymesterek: Barabás Sándor, Ferenczi Endre
Karigazgzató: Kulcsár Szabolcs
Korrepetitorok: Incze G. Katalin, Nagy Ibolya, Rónai István
Súgó: Tatár Gizella, Szabó Júlia
Ügyelõ: Venczel Péter
Rendezõ: Szabó Emese
Adél Formoutiers grófnõ....Covacinschi Yolanda, Vigh Ibolya
Isolier...................Iulia Merca, Barabás Zsuzsa
Ory gróf..................Bardon Tony
Alice................... Chiuariu Lívia
Ragonde.............Veress Orsolya, Mányoki Mária
Nevelõ..............Sándor Árpád
Raimbaud.................Balla Sándor
Közremûködik a Kolozsvári Magyar Opera ének- és zenekara
Díszlettervezõ: Lõrincz Gyula
Jelmeztervezõ: Szabó Emese
Hangersenymesterek: Barabás Sándor, Ferenczi Endre
Karigazgzató: Kulcsár Szabolcs
Korrepetitorok: Incze G. Katalin, Nagy Ibolya, Rónai István
Súgó: Tatár Gizella, Szabó Júlia
Ügyelõ: Venczel Péter
Rendezõ: Szabó Emese
2013. Szeptember 22 18:00 óra
2013. Október 17 18:30 óra
2013. Október 17 18:30 óra
