Egyedülálló vállalkozás volt a Kolozsvári Magyar Opera történetében a Báthory Erzsébet címû musical-opera színpadra állítása, amely a budapesti Szabad Tér Színházzal koprodukcióban valósult meg. Több mint száz mûvész közremûködésével, látványos díszlettel, jelmezekkel és koreográfiával született meg az elõadás, mûvészi és technikai szempontból is új kihívások elé állítva a kolozsvári társulatot.
A mû középpontjában a magyar történelem egyik legvitatottabb asszonya áll, akinek sorsa számos irodalmi, zenei, képzõ- és filmmûvészeti alkotást ihletett. Báthory Erzsébet 1560-ban született, tizenöt éves korában vette feleségül Nádasdy Ferenc gróf, és nem volt még harminc éves, amikor megözvegyült. Bár a korabeli Európa egyik legszebb és leggazdagabb asszonyának számított, férje halála után visszavonultan élt, számos kérõjét elutasította.
Vagyonára azonban nem csak házasság útján pályáztak: unokatestvére, Thurzó gróf koholt vádak alapján vizsgálatot indított ellene, hogy megszerezze a férje halála után Báthory Erzsébetre szállt Nádasdy-örökséget. A vizsgálat során Erzsébetet válogatott rémtettekkel vádolták, többek között azzal, hogy hajadonok vérében fürdött, szolgáit különleges kegyetlenséggel kínozta, boszorkányságot ûzött, vagy egyenesen vámpír volt. A vádakat nem sikerült igazolni, ám a grófnõt ennek ellenére haláláig egy befalazott szobában tartották fogva, a köztudatban pedig vérgrófnõként, boszorkányként, sorozatgyilkosként maradt fenn alakja. Mindez annak ellenére, hogy az utókor bizonyítékokat talált arra, hogy az állítólagosan megkínzott szolgálók jó sorban éltek, az állítólagosan meggyilkolt szüzek pedig szegény sorsú nõk voltak, akiket Báthory Erzsébet látott el és oktatott.
Bán Teodórát, a Budapesti Nyári Fesztivál igazgatónõjét évek óta foglalkoztatta Báthory Erzsébet történelmi legendája. „Érdekelt, hogy milyen rémmeséket szül, ha a társadalom, a mikro- vagy makrokörnyezet félreinformálja a közösséget. Ennek sokszor ma is áldozatai vagyunk mi, nõk. Nem tagadom, más vonatkozásban ugyan, de magam is szenvedõ alanya voltam már ilyesminek” – nyilatkozta Bán Teodóra. Az õ ötletébõl és felkérésére született meg a musical-opera, Szomor György zeneszerzõ, Miklós Tibor szövegíró és Pejtsik Péter hangszerelõ közremûködésében.
A musical-opera történetének alapszála a Thurzó által elindított vizsgálat, a grófnõ életútjára visszaemlékezéseibõl derül fény. „Mi a posztmodern jegyében teremtjük újra a félreismert és félremagyarázott Báthory Erzsébet alakját, hangsúlyozom egy színpadi alakot… Hatalmi játszmáról szól a történet. Nagyon hasonlít az életünkre, arra, hogy a politika hogyan tudja érvényre juttatni a hatalmát, az érdekeit… Elárul, megcsal, öl, hazudik, megvádol embereket” – fogalmazott Bagó Bertalan rendezõ.
Zene: SZOMOR GYÖRGY
Hangszerelés: PEJTSIK PÉTER
Szövegkönyv és dalszövegek: MIKLÓS TIBOR
Vezényel: Kulcsár Szabolcs
Walter: SZEMENYEI JÁNOS
Thurzó..................................................................Szilágyi János
Nádasdy Ferenc.........................................…..........Laczkó Vass Róbert
Caravaggio.............................................................Farkas Loránd
Darbúlia.................................................................Veress Orsolya
László atya..............................................................Mányoki László
Írnok.......................................................................Szacsvai Zsigmond
Kobzos krónikás........................................................Gergely Arnold
Kamasz Erzsébet.......................................................Török Gazsi Kitti
Kamasz Ferenc.........................................................Filep Gergõ
Násznagy.................................................................Gergely Elek
Viola........................................................................Jordán Éva
Dorottya...................................................................Hary Judit
Gerhard...................................................................Ádám János
Franz.......................................................................Berciu Samu
Schrank...................................................................Jakab Zoltán
Dadus......................................................................Mányoki Mária
Fickó........................................................................Peti Tamás Ottó
Rozi...............................................................…........Kerekes Mária
Cselédlány................................................................Popovici Zsófia
Võ I. ........................................................................Rigmányi István
Võ II. .......................................................................Kovács Ferenc
Vendég úr I. ...................................................….......Petres István
Vendég úr II. ............................................................Naphegyi Béla
Volt fegyenc...............................................................Plesa Róbert
Bolyki........................................................................Rigmányi István
Legény......................................................................Rétyi Zsombor
Egy katona.................................................................Gergely Arnold
Õr.............................................................................Rétyi Zsombor
Báthory tisztje.............................................................Varga Attila
9 halott nõ..................................................................Fülöp Tímea, Kerekes Mária, Kolcsár Katalin, Barazsuly Erzsébet, Berecz Zsejke, Popovici Zsófia, Szakács Ágnes, Salamon Ildikó
Díszlettervezõ: Vereckei Rita
Jelmeztervezõ: Kiss Borbála
A díszlettervezõ munkatársa: Venczel Attila
A jelmeztervezõ munkatársa: Kiss Zsuzsanna
Karigazgató: Kulcsár Szabolcs
Hangversenymester: Barabás Sándor, Ferenczi Endre
Korrepetitor: Incze G. Katalin, Nagy Ibolya, Nagy Gergõ
Ügyelõ: Gálffy Erzsébet, Venczel Péter
Súgó:
Rendezõ: Bagó Bertalan
A rendezõ munkatársa: Gombár Annamária, Venczel Péter
A koreográfus munkatársa: Molnár Éva, Rusu P. Gabriela
Producer:
BÁN TEODÓRA
Szabad Tér Színház Nonprofit kft.
2014. Január 26 11.00 óra
2014. November 9 18.00 óra
2015. Április 26 18.00 óra
2017. Január 26 18.30 óra