Röviden a darabról:

A darab más mûfaji meghatározásban misztériumjáték vagy szcenírozott ballada. Az opera a „legendás idõkben” játszódik a Kékszakállú várában, de ez a vár valójában a férfi lelkét jelenti. A XX. század elején az európai irodalomban, képzõmûvészetekben, zenében eluralkodott egy világfájdalmasan elmagányosodó életérzés és ennek ábrázolása. Ebben a hangulatban írta meg Balázs Béla az eredetileg francia monda felhasználásával, és magyar népballadai eszközökkel támogatva misztériumjátékát. Szövegkönyvét elõször Kodálynak ajánlotta föl, de végül Bartók fantáziáját indította be hamarabb, aki még nem heverte ki, hogy Geyer Stefi hegedûmûvésznõ kikosarazta. Bartók ebben a keserû, magányra berendezkedõ hangulatban találkozott a librettóval, majd mire a zenemû elkészült, feleségül vette tanítványát, Ziegler Mártát, s egyfelvonásosát neki ajánlotta. Benyújtotta a Lipótvárosi Kaszinó operapályázatára is, de elõadhatatlanságra hivatkozva visszautasították, így a bemutatóra csak 7 évvel késõbb került sor Zádor Dezsõ rendezésében. Az õsbemutató díszleteit Bánffy Miklós tervezte, a két fõszerepet Kálmán Oszkár és Haselbeck Olga énekelte, a karmester Egisto Tango volt, a regös szövegét pedig Palló Imre mondta el! Nyolc elõadás után a darabot levették ugyan a mûsorról, de 1936-tól ismét játszották, nagy sikerrel, ekkor indult el a nemzetközi hírnév felé.

Bartók zenéje, csakúgy, mint Balázs Béla szövege balladai-népzenei alapokra épül, a szövegek prózai zeneiségét követik, erõsítik fel a dallamok. A Kékszakállú megszólalásai lassabb, Juditéi mozgalmasabb, idegesebb deklamációk.