A képeket is szeretném nyomtatni

Selmeczi György: BOLDOGASSZONY LOVAGJA - Az elõadás betegség miatt elmarad!

2017-10-26




Selmeczi György
BOLDOGASSZONY LOVAGJA

A mûrõl


A Szent László legendárium minden korban termékenyítõleg hatott a magyar mûvészetekre. Szent László alakjának szüntelen jelenléte a nemzeti tudatban, népi kultúránkban, meg-megújuló inspirációval szolgált az irodalom, a képzõmûvészet számára. Ám az operaszínpadon most tûnik fel elõször a legendás lovagkirály, mégpedig vígoperai köntösben. A librettista, Béres Attila eredetileg rádiójáték formájában írta meg Bátorfa, a kis Várad-közeli falu templomának építése körüli bonyodalmakat, majd Selmeczi György kérésére operaszövegkönyvvé alakította. A zeneszerzõ pedig arra törekedett, hogy szorosan kötõdve a vígopera Rossini, Puccini, Ravel, Kodály, Sosztakovics által fémjelzett mûfajtörténeti hagyományához, hálás szerepeket kínáljon az elõadóknak, „praktikus” és derûs darabot komponáljon.

A cselekmény a beszédes nevû Bátorfán indul. Elkészült a templom, a falu népe Szent Lászlónak szentelné. Egy a bökkenõ: László király még nem szent. A váradi püspökségen már egy éve ott idõz a pápai legátus és kísérete, hogy a szentté avatáshoz szükséges csodák vizsgálatát, a bizonyítási eljárást lefolytassa. Nosza, Bátorfa küldöttséget meneszt Váradra, a szentté avatást elõmozdítandó. Ott nem a püspök, csak a szigorú esperes fogadja õket, de a bátorfaiak nem tágítanak: õk majd tanúságot tesznek a csodák felõl. Az esperes kényszeredetten rááll a különös bizonyítási eljárásra, a falusiak pedig legjobb tudásuk szerint, színesen és ízesen ecsetelik László király csodatetteit: az aradi csatatéren heverõ kavicsok történetét, melyeket László aranypénzbõl változtatott kaviccsá, azután a Tordai hasadékot, melyet a nagy király egyetlen kardcsapással vágott menekülõ seregének, a László által fakasztott csodatévõ gyógyforrások históriáját. Ám a legátus gyanakszik: vajon nem csupán a magyarok huncutsága, burjánzó fantáziája eredményez ennyi csodát?

Az esperes is vívódik. Jól tudja, milyen sokat jelenthet a magyar egyháznak László szentté avatása, és az sem közömbös, hogy Veronika, az egyszerû, végtelenül õszinte falusi lány bizony elvarázsolta a szigorú klerikust. Még egy esélyt ad hát a bátorfai küldöttségnek: a tyúkólba záratja õket éjszakára, hadd gondolkodjanak reggelig, egy utolsó kihallgatásig. A tyúkólban aztán még az emlékek is feltörnek; a fogadósné például arra a kispapra emlékezik, aki Bátorfán átutazóban elragadtatta, s az édes alkalom gyümölcse nem más, mint maga Veronika. Úgy hírlik, a kispapból azóta püspök lett... A küldöttség fáradt, már-már megelégedne egy másik szenttel, de a diák és Veronika mindenkiben tartja a lelket.

Elérkezik a reggel. A refektóriumban összeül az egyházi törvényszék, püspök, legátus, esperes. A küldöttség belép, a fogadósné megilletõdötten konstatálja, hogy a kispapból valóban püspök lett. No, de elõbb a tanúságtétel: a kun vitéz és a magyar lány kalandja. Színház a színházban: András úr játssza az üldözõ Lászlót, a diák Veronikával az ölében „menekül” mint kun vitéz. A ló szerepében Mátyás mester, a fogadósné pedig közvetíti az eseményeket. Amint a színjáték hatalmába keríti a „közönséget”, és a bátor magyar lányról megtudjuk, hogy õ nem más, mint maga a Boldogságos Szûz Mária, a legátus beadja a derekát, hitelesnek fogadja el a csodát. Gyõzelem. Újra Bátorfán vagyunk. A templomszentelést a püspök celebrálja.






Nyomtat