2015-09-18

ORSZÁGOS BEMUTATÓVAL NYITJA AZ ÚJ ÉVADOT AZ OPERA



Országos bemutatóval nyitja a 2015/2016-os évadot a Kolozsvári Magyar Opera. Richard Wagner Szerelmi tilalom címû vígoperáját szeptember 24-én, csütörtökön este fél héttõl láthatja a közönség Szabó Máté rendezésében, Selmeczi György vezénylete alatt.

Wagner a librettót William Shakespeare Szeget szeggel címû színmûve alapján készítette el, az Opera ezzel az elõadással tiszteleg a nagy angol drámaköltõ halálának 4oo. évfordulóján. ,,A darabot a budapesti Magyar Állami Operaházzal közösen választottuk ki. Ezt a vígoperát nemcsak Romániában, de Kelet-Európában sem játszották eddig soha” – jelentette be az intézmény csütörtöki évadnyitó sajtótájékoztatóján Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója. Kiemelte: a Szerelmi tilalmat magyar nyelven adja elõ a társulat, ami azért is fontos, mert többnyire eredeti nyelven játsszák az elõadásokat.

Szabó Máté, az elõadás rendezõje arról számolt be a sajtótájékoztatón, hogy a mû cselekményét az 1920-as évek Amerikájába, pontosabban New Palermóba, az alkoholtilalom idejére tette át, ahol a filmekbõl jól ismert zsánerfigurák is megjelennek. Hangsúlyozta: remek társulattal találkozott Kolozsváron, ahol mindenki egyéniséggel tölti meg saját szerepét, a kórust is beleértve.

,,A produkció az utóbbi évtizedek legköltségesebb, leggrandiózusabb vállalkozása” – nyilatkozta Kosztin Áron, az Opera aligazgatója. Elmondta, a díszletet az a Cziegler Balázs tervezte, aki 2014-ben az év díszlettervezõje elismerést kapta Magyarországon. Méltatta ugyanakkor a Tihanyi Ildikó alkotta jelmezeket is, amelyek tökéletesen illeszkednek a rendezõi koncepcióhoz.

Az intézményvezetõk szerint igen nehéz szerepet kapott az Isabellát (szoprán) alakító Egyed Apollónia és a Luziót (tenor) éneklõ Szabó Levente, akik fáradságot nem ismerve, lelkesen készülnek a bemutatóra.
A Szerelmi tilalom címû vígoperát idén három alkalommal tekintheti meg a nagyérdemû. A szeptember végi országos bemutató mellett október 4-én és 10-én láthatja még a közönség. Az elõadást a budapesti Erkel Színházban is bemutatja az Opera, szeptember 29-én.

Szép Gyula elmondta, az évad új bemutatóin kívül fontos esemény lesz még a Janovics Jenõ Napok, melyre november 5-12. között kerül sor. A színházépítõ halálának 70. évfordulója alkalmából rendezendõ eseménysorozat része lesz a Selmeczi György zeneszerzõ és Demény Péter író által erre az alkalomra készített zenemû bemutatása. A Janovics Jenõ Napokra gálaelõadással, kiállítással és filmvetítéssel is készül az Opera.












Facebook

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKE