2015-04-01

HÚSVÉT VASÁRNAPJÁN SZÍNPADON A BAJADÉR - MÁSODIK SZEREPOSZTÁSBAN



Kálmán Imre A bajadér címû operettjének bemutatóján az indiai herceg és a francia énekesnõ szerelmi történetét az elsõ jelenetektõl tapsvihar és ujjongás fogadta. Az elõadás húsvét vasárnapján, április 5-én este 17 órától újból megtekinthetõ.

JEGYEK MÉG KAPHATÓK!

A bajadér bemutató után Szép Gyula, az intézmény igazgatója kifejtette, mennyire fontosnak, nélkülözhetetlennek találja Kálmán Imre operettjeit a repertoárban. A nagyszámú fiatal fellépõ egyszerre került szerephez, és – az igazgató szavaival élve – a mélyvízbe zuhanva, mindent beleadva sikeresen úszott ki, büszkeséget szerezve az intézménynek. Gombár Annamária rendezõnõ merész kivitelezése megérdemelte a külön kiemelést, hiszen a Moravetz Levente által zseniálisan átdolgozott szövegkönyvre egy olyan látvány- és történet-, illetve mozgásvilágot épített fel az általa kiválasztott alkotókkal, mely elvarázsolta a nézõket – de a mûvészeket is. Gombár a fiatalok lelkesedése és hite mellett megköszönte a tapasztaltabbak segítségét, támogatását, Moravetz pedig az elõadást egy megnyert meccsként könyvelte el, amelynek sikerét a társulat odaadásában látta.

A fellépõk, rendezés, díszlet, jelmezek, koreográfia, a zene- és balettkari munka (és még sorolhatnánk) együtt, egységként alkotta meg azt a világot, ami A bajadér. Ennek megismerésére hívjuk nézõinket – az évadban utoljára.


Az elõadást második szereposztásban láthatjuk, fellép Szabó Levente, Balázs Borbála (debüt), Rétyi Zsombor, Ádám János, Székely Zsejke, Fülöp Tímea (debüt), Plesa Róbert, Gergely Elek, Mányoki László, Varga Attila, Sándor Csaba, Rigmányi István, Gergely Arnold, Kerekes Mária, Popovici Zsófia, Peti Tamás Ottó és Kovács Ferenc.

Vezényel Incze G. Katalin. A díszleteket Polgár Péter, a jelmezeket Ledenják Andrea tervezte. Koreográfus Antal József.

Az Opera pénztárának órarendje az évad végéig megváltozik. 2015 áprilisától június végéig minden nap, hétfõtõl péntekig délelõtt 10 és 13 óra között csak helyfoglalás lehetséges, a pénztár hétfõtõl vasárnapig délután 16.30 és 19.00 óra között áll nyitva.
Telefonszámok: 0371-395-790, 0264-593-468








Facebook

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKE