2017-02-07

FELVÉTELIT HIRDET A KOLOZSVÁRI MAGYAR GYERMEKKÓRUS



A Kolozsári Magya Opera igazgatóságának közleménye
Kolozsvár, 2017. február 7.

FELVÉTELIT HIRDET A KOLOZSVÁRI MAGYAR GYERMEKKÓRUS
LEGYÉL TE IS A TAGJA!

A Kolozsvári Magyar Opera második alkalommal szervez meghallgatást jó zenei hallással és tiszta hanggal rendelkezõ 8-13 éves gyermekek számára. A kórus repertoárjával Erdély-szerte népszerûsíteni kívánja a legszebb magyar dalokat, tagjai alkalmanként az Opera elõadásaiban is szerepet kapnak. 

„Úgy érzem, hogy elértük azt a célt, amelyet a kórus megalakulásakor tavaly megfogalmaztunk. Büszkén mondhatom, hogy van Kolozsvárnak egy minõségi gyermekkórusa, amely a Magyar Opera körül folytatja tevékenységét, de nemcsak a mi közönségünknek szerez örömöt, hanem kiszállásaival Erdély-szerte eljuttatja a magyar és nemzetközi gyermekkórus-irodalom legszebbjeit. A további kiszállások mellett az évad végéig szeretnénk egy dramaturgiával rendelkezõ, egyórás önálló történetet is színre vinni.” – nyilatkozta Szép Gyula, az opera igazgatója. 

„A kórusban való éneklés nagyon jó alkalmat nyújt arra, hogy a gyerekek megtanuljanak odafigyelni egymásra, hiszen nem elég egyénileg ügyesnek lenni, az összhang és a kiegyensúlyozottság, a figyelem összpontosítása rendkívül fontos. Csak akkor válik a sok hang egy szép tiszta gyermekhangon csengõ „hangszerré", ha egyenként mindenki megtalálja saját hangja és hangereje, valamint a kórus által biztosított egység közötti arany középutat. Most már mindenki tudja, hogy egy pár percnyi siker és vastaps milyen sok munkával és kitartással jár. Ezt csak szeretettel lehet mûvelni.” – számolt be Kovács Dalma karnagy. 

Takács Aranka, a kórus szervezõje elmonda, hogy tudatos közösségformálás kezdõdött el, aminek a gyümölcsét elõször a Válaszúton szervezett kórustáborban tapasztalták. „Olyan szépen, kreatívan és humorosan megfogalmazott himnuszt írtak és komponáltak a csoportokra osztott gyerekek, hogy végül nem is érzõdött, 50 egyén hozzájárulásáról van szó. Több ezer sms és e-mail, valamint több száz telefonhívás és egyeztetés lehetõvé tette, hogy ne csak zeneileg kovácsolódjon össze a kórus, hanem emberileg is. Ezt a közösségi szellemet a szülõk körében is éreztem, ami szintén nagyon fontos: az õ segítségük nélkül lehetetlen lenne egy 75 személyes gyereksereget koordinálni. Csak remélni tudom, hogy az új felvételi akár 100-ra is emeli ezt a létszámot.” Takács Aranka szerint a felvételi legfontosabb eleme a minõségi éneklés, hosszútávon pedig a közösséghez való alkalmazkodás képessége. 














Azok a gyerekek, akik szeretnének részt venni a felvételin, 2017. február 17-én, pénteken délután 4 óráig jelentkezhetnek a 0740-184820-as telefonszámon vagy a [email protected] e-mail-címen. 

Kérjük, írják meg a gyermek nevét, életkorát, az intézmény nevét, amelyben tanul, a szülõ vagy kísérõ telefonszámát, e-mail-címét. A meghallgatások idõpontjainak közzétételét február 20-ra tervezzük. 

A felvételit a Magyar Opera próbatermében, a jelentkezõk létszámának és beosztásának függvényében február 22-én (16.30 és 20.30 óra között) és február 23-án (15.30 és 20.30 óra között) tartjuk. 

A meghallgatás részletei:
  •  2 gyermekdal vagy népdal eléneklése
  • zenei képességek felmérése (ritmus- és memóriagyakorlat)
  • egy rövid vers vagy mondóka elmondása
Az eredményeket február 24-én tesszük közzé az opera honlapján (www.magyaropera.ro) és az intézmény fõbejáratánál.

A zene az kell! Mindenkit szeretettel várunk!







Facebook

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKE