2015-09-30

Dinamikus Wagner-változat



Selmeczi György leckeelõadása Wagner Szerelmi tilalmából az Operában

Október 4-én, vasárnap délelõtt 11 órától a Kolozsvári Magyar Opera jelmezes, zenei magyarázatokkal egybekötött rendhagyó elõadására várja diák és felnõtt nézõit egyaránt.

Reményeink szerint hatalmas felfedezés lesz a közönség számára Wagner vígoperája, a Szerelmi tilalom, a mû ugyanis még sosem járt magyar operaszínpadon. A Kolozsvári Magyar Operában Szabó Máté rendezésében került színre a darab, amely a szerzõ elsõ operájaként az õsbemutatón megbukott – a színfalak mögött a tenort még meg is verték szerelemféltésbõl… A ritkán játszott mûvet még a Wagner-szentélyként ismert játszóhelyen, Bayreuthban is csak két éve, a szerzõ születési évfordulóján mutatták be.

Richard Wagner darabjának librettója Shakespeare Szeget szeggel címû színmûve alapján készült, amelyben egy erkölcscsõsz zsarnok ütközik össze Palermo népével. A középpontban egy álszent német kormányzó áll, akinek eltökélt célja megzabolázni a szicíliai erkölcsöket. Egy apácanövendék veszi fel a harcot a helytartóval s megszorításaival, az általános felfordulásnak pedig egy fékevesztett karnevál után a király visszatérése vet véget. Szabó Máté, az elõadás rendezõje elmondta: ,,A mû cselekményét az 1920-as évek Amerikájába, pontosabban New Palermóba, az alkoholtilalom idejére tettem át, ahol a filmekbõl jól ismert zsánerfigurák is megjelennek”. Az elõadás dirigense Selmeczi György, díszlettervezõje Cziegler Balázs, jelmeztervezõje Tihanyi Ildikó, koreográfusa pedig Jakab Melinda. A librettót Csákovics Lajos fordította.







Facebook

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKE