A test ébredésében a rendezõ víziója a világmindenség alakulásánál kezdõdik, így a fõszereplõ is a gerincesek megjelenésétõl - érzések és mozgás által - fejlõdik madárrá, fõemlõssé, emberré, majd egy olyan teremtménnyé amely a technológia rabjává válik, egy kiborgok (cyborg) által vezetett érzéketlen világban. Az evolúció története a zenével és a kortárs táncmozgással ötvözve egy látványos egészet képeznek.

Egy 1919-es beszélgetésben A csodálatos mandarin általa „csodálatosan szépnek” titulált cselekményét Bartók következõképpen fogalmazta meg: „Egy apacstanyán három apacs kényszerít egy fiatal leányt, hogy csábítson fel férfiakat magához, akiket õk aztán kirabolnak. Az elsõ egy szegény legény, a második sem különb, de a harmadik egy gazdag kínai. A fogás jó, a leány tánccal mulattatja, és a mandarinban felébred a vágy, a szerelem hevesen fellobban benne, de a leány irtózik tõle. Az apacsok megtámadják, kifosztják, a dunyhába fojtják, karddal szúrják keresztül, majd felakasztják, mindhiába, a mandarinnal nem bírnak, szerelmes és vágyakozó szemekkel néz a leányra. Az asszonyi invenció segít, a leány eleget tesz a mandarin kívánságának, mire az holtan, élettelenül terül el.” Bartók számára nem a nyersen realista történet volt fontos, hanem a benne rejlõ humánum: a nagyvárosi lét, a mindennapi élet által elnyomott emberi lélek szenvedése s e szenvedés megváltása, amely csak a szerelemben lehetséges. A misztikum, a sci-fi és a történet váratlan végkimenetele, mind értékes fûszerei az elõadásnak, 

A táncmûvészt legfõképp test és lélek összekapcsolódása izgatja a táncban. Bátran mondhatom, legõsibb hatóerõnk a testi hatóerõ. Itt dõl el, hogy egyáltalán érdemes-e, akarunk-e megmozdulni. Ezáltal hatunk másokra, mozgásunkkal bármit megváltoztathatunk. Ez a hatóerõ-élmény a táncban megélhetõ. A bennünk lakozó archaikus erõvel érintkezünk általa, olyan motívumokkal, melyek õsi, korai emlékeket szólítanak meg bennünk, olyan testi érzésekkel, amelyek szinte a világ kezdete elõttrõl kísérik és átszínezik létünket.

A test a tudatosság útja is egyben. Ahol a szavak csõdöt mondanak, a test, mint az önkifejezés teljesen egyedi eszköze, organikus mozdulataival, a tánc nemes egyszerûségével jeleníti meg gondolatainkat, érzelmeinket. Rávilágít az összefüggésekre, hidakat keres múlt és jelen között. Hidakat, melyek talán a jövõbe is vezetnek, de az út persze kérdésrõl kérdésre vezet.

A táncmûvész akkor lesz technikailag felkészült, amikor minden mozdulatban benne van, szinte egybeolvad vele, megmutatkozik, teret enged a nézõnek arra, hogy a test szellemét megértse.

                                                                                                Jakab Melinda, koreográfus-rendezõ